Ferenc pápa: Életünket alapozzuk az Úrra, és ne a látszatra!

Ferenc pápa – 2019. december 5., csütörtök | 16:46

Ne múlékony dolgokra építsük életünket, hanem kősziklára, aki az Úr, és így boldogok leszünk. Erre buzdított december 5-én, a Szent Márta-házban tartott reggeli szentmisén Ferenc pápa.

Máté evangéliumának mai szakasza (Mt 7,21.24–27) a hegyi beszédből Jézus intését idézi elénk, aki a szilárdságot dicséri, amikor az okos és a balga embert állítja egymással szembe. Egyikük az Úrra alapozza életét, vagyis a házát kősziklára építi. A másik nem hallgatja meg az Úr szavát, a látszatnak él, így házának gyenge az alapja, mint a homok. Ferenc pápa ebből indult ki homíliájában, majd arra kérte a híveket, hogy gondolkozzanak el a bölcsességről és a gyengeségről. Mi adja alapját a mi reményünknek, bizonyosságainknak és életünknek? Kérjük a kegyelmet, hogy mindig meg tudjuk állapítani, hol van a szikla, és hol a homok.

Az Úr kőszikla. Aki az Úrra bízza magát, mindig biztonságban lesz, mert az alap a sziklán nyugszik. Ezt mondja Jézus az evangéliumban. A bölcs emberről beszél, aki a házát sziklára építette, vagyis bízott az Úrban, a komoly dolgokban. Ez a bizalom is nemes anyag, mert életünk biztos, erős alapokon nyugszik – fejtette ki a pápa. A bölcs ember a sziklára épít tehát, míg a balga ellenkezőleg, a futóhomokot választja, amit a szél és az eső elhord. A mindennapi életben is így van, hiszen a jó alapok nélküli épületek összeomlanak, csakúgy, mint a személyes életünkben.

A mi életünk is lehet ilyen, ha az alapok nem erősek – folytatta a pápa. Jön a vihar – mindannyiunk életében vannak viharok, a pápától a legutolsó emberig, mindenkiében – és aztán nem vagyunk képesek ellenállni. Sokan pedig ezt mondják: „Nem, én változtatok az életemen.” És azt hiszik, hogy a változás a kozmetikázást jelenti. Ahhoz, hogy változtassunk az életünkön, az alapjait kell megváltoztatni, vagyis oda sziklát kell tenni, aki Jézus. „Szeretném helyreállítani ezt az építményt, ezt az épületet, mert nagyon csúnya, és szeretném kicsinosítani, és megerősíteni az alapjait.” De ha „újrasminkelem”, kitakarítom, nem fog működni, összeomlik. A látszattal a keresztény élet elbukik.

Csak Jézus jelenti a biztos alapot, a látszat nem segít. Ez a gyóntatószékben is megmutatkozik, ahol csak annak az embernek az élete nyugszik a sziklán, tehát hisz Jézusban mint üdvösségben, aki magát bűnösnek tartja, gyengének, üdvözítendőnek. Megtérni ahhoz, ami nem omlik össze és nem múlik el: ezt történt Borgia Szent Ferenccel is 1500-ban, amikor udvari lovagként Izabella császárnő holtteste láttán rádöbbent a földi dolgok múlékonyságára és hiábavalóságára. Ekkor az Urat választotta, és szent lett. Ferenc pápa figyelmeztetett: Nem építhetjük életünket múló dolgokra, a látszatra, hogy úgy teszünk, mintha minden rendben volna. Menjünk a sziklához, ahol az üdvösségünket találjuk, és mind boldogok leszünk, mindannyian. Advent első hetében gondoljunk arra, hogy milyen alapot választunk az életünknek, szilárd kősziklát vagy hiábavaló homokot, és kérjük az Úr kegyelmét, hogy meg tudjuk különböztetni a kettőt – fohászkodott végül a csütörtök reggeli szentmisén Ferenc pápa

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria