Ferenc pápa elindult Irakba

Ferenc pápa – 2021. március 5., péntek | 10:24

Ferenc pápa március 5-én reggel elindult Irakba, ezzel megkezdte 33. nemzetközi apostoli útját. A hagyományához híven az utazása előtti napon, március 4-én délután felkereste a római Santa Maria Maggiore-bazilikában lévő Salus Populi Romani Mária-ikont, hogy a Szűzanya segítségét és védelmét kérje útjához.

Kezdettől fogva a Szűzanya oltalmára bízta Ferenc pápa az apostoli útjait, ám ezúttal különös okkal is tette ezt, mindenekelőtt Irak törékeny biztonságpolitikai helyzete és az egész világot érintő pandémia miatt kérte Szűz Mária segítségét.

Szűz Mária a repülőgépen is jelen van, a fedélzet falára függesztett Loretói Szűzanya kegyképe formájában, hiszen a Szeplőtelen Fogantatás Názáreti Háza Loretóba érkezésének emlékére Szűz Máriát a légiutasok védőszentjének is tartják.

*

Reggel, indulása előtt a pápa a Vatikánban Konrad Krajewski bíboros, pápai alamizsnás kíséretében néhány iraki menekülttel is találkozott.

A Szentatya reggel 7 óra 14 perckor érkezett meg maszkban a római Fiumicino reptérre. Majd pár perccel később be is szállt az Alitalia Giotto nevű A330-as gépére. A repülőgép itteni idő szerint dél körül (Irakban 14 óra) érkezik meg Bagdadba, miután 4 és fél óra alatt megtesz közel 3000 kilométert.

*

Ferenc pápa a március 5. és 8. között esedékes iraki apostoli útjának célja, hogy kifejezze közelségét a keresztényeknek, támogatását a háború és a terrorizmus sújtotta ország újjáépítésével kapcsolatban, és kezet nyújson a muszlim testvéreknek. A látogatás állomásai Bagdad, Nedzsef, Nasszirija, Erbíl, Moszul és Karakos lesznek. Négy beszédet mond, két szentmisét mutat be, és imádkozik a háborús áldozatok lelki üdvéért. Utazásának mottója: „Mindnyájan testvérek vagytok” (Mt 23,8).

Kísérjük mi is el imáinkkal a Szentatyát!

Forrás: Korponai Gábor Facebook-oldala; Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria