Ferenc pápa fogadta a Neokatekumenális Út követőit

Ferenc pápa – 2015. március 6., péntek | 17:50

Ferenc pápa pénteken délben a zsúfolásig telt VI. Pál-teremben találkozott a Neokatekumenális Út elnevezésű lelkiségi mozgalom tagjaival, akik között jelen voltak Kiko Argüello és Carmen Hernández, a közösség alapítói is – tájékoztat a Vatikáni Rádió.

„Azért jöttem hozzátok, hogy Péter utódaként megerősítselek benneteket hivatásotokban, missziótok fönntartásában és karizmátok megáldásában. Menjetek Jézus nevében az egész világba, és vigyétek el az ő evangéliumát!”

A mai találkozónk missziós küldetés – folytatta a pápa – Krisztus parancsának engedelmeskedve: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek.” Nagyon örülök, hogy a missziótok a keresztény családok révén valósul meg, melyek tagjainak egy közösségbe összegyűlve az a küldetésük, hogy a hitről olyan jeleket adjanak, amelyek az embereket az evangélium szépsége felé vonzzák, Krisztus szavai szerint: „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást.”

A püspökök által életre hívott lelkiségi csoportok egy papból és négy vagy öt olyan családból állnak, melyekben már nagyobb gyermekek is vannak, és ők alkotják a Neokatekumenális Út missio ad gentes közösségét, meghatalmazással az evangélium hirdetésére.

Tehát mielőtt még Isten szavát hirdetnétek – hangsúlyozta a pápa –, előtte már az élet tanúságtételével nyilvánítjátok ki Krisztus kinyilatkoztatásának középpontját: miszerint Isten úgy szereti az embert, hogy érte halálra adja a Fiát, akit az Atya föltámaszt. A Föltámadott pedig nekünk adja azt a kegyelmet, hogy életünket adjuk másokért. Ma a világnak erre a fontos üzenetre igen nagy szüksége van. Mennyi magány, mennyi szenvedés és Istentől eltávolodás van Európa, Amerika peremterületein és Ázsia rengeteg városában! Mennyire szüksége van a mai embernek arra, hogy megérezze Isten szeretetét, és azt is, hogy ez a szeretet lehetséges. Ezeknek a keresztény közösségeknek a ti családi missziótok révén az a feladatuk, hogy tegyék láthatóvá ezt az üzenetet.

Ferenc pápa a misszióba induló Neokatekumenális Út követőihez így szólt: Ti megkaptátok az erőt a keresztény beavatás útja révén, amit kis közösségekben éltetek meg, felfedezve keresztségetek mérhetetlen gazdagságát, hogy aztán távoli földekre induljatok. Ez a Neokatekumenális Út a Gondviselés igazi adománya az egyház számára, ahogy azt elődeim már megállapították – hangsúlyozta Ferenc pápa. – Ez az út az egyház három dimenzióján alapul, melyek az Isten Szava, a liturgia és a közösség. Ezért Isten Szavának engedelmes és állandó hallgatása, eucharisztikus ünneplése a kis közösségekben a szombat esti imádság után, valamint a zsolozsma elimádkozása vasárnap a gyerekekkel együtt, továbbá a hit testvérekkel való megosztása állnak a nagy adományok hátterében, amiket az Úr ajándékoz nektek. Nagy vigasztalás ezt látni, mert mutatja, hogy Isten Szentlelke ma is él és működik az egyházában.

Ahogy különféle alkalmakkor már azt hangsúlyoztam, az egyháznak a megőrző jellegű lelkipásztorkodásból kilépve a döntően missziós pasztorális munka felé kell haladnia. A Neokatekumenális Út évek óta végzi ezt a missio ad gentest, vagyis a nem hívők közé küldetést, hogy a nem keresztények között is meggyökereztesse az egyházat. A Szentatya végül VI. Pál pápa szavaival zárta buzdító beszédét: „Mennyi örömet ad a ti jelenlétetek és tevékenységetek!”

Ferenc pápa beszéde után megáldotta azokat a feszületeket, melyeket aztán az egyes missziós csoportok megkaptak. Kiko Argüello, a mozgalom alapítója egyenként megnevezte a misszióba induló papokat, akik a pápa elé térdelve az ő kezéből vették át a missziós keresztet.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: ANSA/Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria