Ferenc pápa fogadta Alois testvért, a taizéi közösség vezetőjét

Ferenc pápa – 2015. március 18., szerda | 18:52

Hétfőn Ferenc pápa magánkihallgatáson fogadta Alois testvért, a taizéi ökumenikus közösség vezetőjét – tájékoztat a Vatikáni Rádió angol nyelvű szerkesztősége.

Alois testvér köszönetet mondott a Szentatyának az irgalmasság éve meghirdetéséért, és elmondta, Ferenc pápának a szeretetről és megbocsátásról mondott szavai Roger testvérre emlékeztették őt.

A taizéi közösség közleménye szerint Ferenc pápa különösen nagyra értékelte a közösség ökumenét építő elhivatottságát és a fiatalok iránti nyitottságát.

A Szentatya biztosította Alois testvért arról, hogy együtt imádkozik a Taizében összegyűlt hívekkel augusztus 16-án, Roger testvér halálának tizedik évfordulóján, mely napon ünneplik születésének századik évfordulóját is.


Roger Schütz, a taizéi ökumenikus szerzetesközösség alapítója 1915. május 12-én született Svájcban, 2005. augusztus 16-án Taizében gyilkolta meg egy elmeháborodott asszony. 1940-ben alapította meg a taizéi közösséget, mely hivatalosan 1949-ben jött létre az első hét testvér örökfogadalmával. A szerzetesközösség, mely napjainkban több mint száz testvért számlál, legfőbb célja a felekezetek közötti béke és kiengesztelődés megteremtése.


Forrás: Vatikáni Rádió angol nyelvű oldala

Fotó: L’Osservatore Romano

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria