Ferenc pápa fogadta az ötven éves Nemzetközi Teológiai Bizottság tagjait

Ferenc pápa – 2019. november 30., szombat | 18:11

November 29-én Ferenc pápa fogadta a Nemzetközi Teológiai Bizottság közgyűlésének 32 tagját – köztük Dolhai Lajost, az egri Hittudományi Főiskola tanárát – abból az alkalomból, hogy VI. Pál pápa ötven évvel ezelőtt alapította a bizottságot. A jelenlegi közgyűlésnek ezzel a találkozóval lejárt az ötéves mandátuma.

Ferenc pápa a bizottság tagjaihoz intézett beszédében arról a két témáról szólt, melyet ez időszakban különösképpen is tanulmányoztak, mégpedig a szinodalitás és a vallásszabadság kérdéskörét.

A szinodalitás kapcsán Ferenc pápa megvallotta, hogy ez a téma különösen közel áll a szívéhez, mert ezt várja az Úr a harmadik évezred Egyházától. A szinodalitás az Egyház együtt haladása, melynek mozgatója a Szentlélek.

A másik téma a vallásszabadság, amit néhol akadályoznak vagy nyíltan szemben állnak vele, megfosztva így az embert jogától a békéhez. A másik oldalon az etikailag semleges állam eszméje áll, ami a vallásokat jogtalanul a társadalmi élet peremére szorítja. Pedig a vallásszabadság tisztelete, melyet az állam és a vallások közötti termékeny párbeszéd táplál, nagyban hozzájárul a közjóhoz és a békéhez.

A bizottság az elmúlt időszakban foglalkozott még az Egyház szentségi jellegével, mely az Isten és az ember találkozásának alkotó struktúrája.

Ferenc pápa a bizottság létrejöttének eredeti szándékára is rámutatott. VI. Pál pápa ezzel szerette volna meghosszabbítani a tanítóhivatal és a teológusok közötti termékeny párbeszédet. Ezt nagyban segítette a bizottság sokszínűsége, hogy a tagok képviselték a különféle kultúrákat.

A teológia nem hitigazságok tudálékos taglalása, hanem a hit megtestesítése az életben, evangelizálás. A jó teológia műveléséhez lelki élet és egyházi érzék kell. Így lehet odáig jutni, hogy az Isten népének szilárd eledelt juttat a teológia – zárta beszédét Ferenc pápa a Nemzetközi Teológiai Bizottság közgyűléséhez.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria