Ferenc pápa fogadta Peter Pellegrini szlovák miniszterelnököt

Ferenc pápa – 2019. december 11., szerda | 10:42

December 9-én fogadta a Vatikánban a pápa a szlovák kormányfőt, aki ezt követően találkozott Pietro Parolin bíboros államtitkárral és Paul Richard Gallagher érsekkel, a Szentszék államközi kapcsolatainak titkárával. A vatikáni audienciáról a Szentszék közleményben tájékoztatott.

A szívélyes megbeszélések során megállapították, hogy jók a kétoldalú kapcsolatok Szlovákia és a Szentszék között, amelyeket remélhetőleg tovább lehet erősíteni a nevelés területén. A szerzetesközösségeket kedvezően érintő, nemrég hozott törvénykezésről is eszmét cseréltek, majd olyan témákat vitattak meg, mint a nemzeti kisebbségek helyzete, a vallásszabadság előmozdítása, a befogadás és a társadalmi igazságosság. Végül az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) legutóbbi üléséről volt szó, amelyet a napokban tartottak Pozsonyban, tekintettel a szlovák uniós elnökségre. A nemzetközi és regionális jellegű kérdésekre is kitértek, többek között Ukrajna és a Nyugat-Balkán helyzetére – zárul a szentszéki közlemény.

*

Az Új Szó szlovákiai magyar hírportál tájékoztatása szerint Peter Pellegrinire nagy hatást tett a pápai audiencia. Mint mondta: „A pápával való találkozás nyomot hagy az emberben. Nagyon nagy energia árad belőle és erős karizmával bír.” A találkozót eredetileg 15 percesre tervezték, végül 40 percig tartott. A kormányfő úgy véli, óriási megtiszteltetés érte őt. A találkozóval kapcsolatban elmondta: informálisan, nyíltan beszélgettek, például a generációk közötti kölcsönös segítségnyújtás fontosságáról, illetve arról, hogy néha nevelni kell a társadalmat, és beszélni kell olyan témákról is, ami esetleg nemtetszést vált ki a társadalom bizonyos tagjaiból. „Nem csupán a népszerűségünket kell szem előtt tartanunk, óvnunk kell az értékeket és a tradíciókat is” – fűzte hozzá a miniszterelnök.

Pellegrini meghívta Ferenc pápát Szlovákiába, a meghívást tolmácsolta Pietro Parolin szentszéki államtitkárnak is. A Szentatya nem nyilatkozott arról, ellátogat-e az országba, csak annyit mondott, hogy szívesen utazik a kis országokba is. A kormányfő hangsúlyozta: Ferenc pápa üdvözli Szlovákia minden lakosát. „Boldog ünnepeket, minden jót kíván nekik, és Isten áldását küldi” – mondta Pellegrini.

A kormányfő egy észak-szlovákiai mester által készített, hársfából faragott betlehemet és egy üvegkeresztet adott a pápának, amely az ország védőszentjét, a Hétfájdalmú Szűz Máriát ábrázolja. A Szentatya többek között egy festményt ajándékozott a szlovák miniszterelnöknek, amely a Szent Péter-bazilikához vezető zarándokutat ábrázolja, utalva a Pellegrini névre, ami zarándokot jelent.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria