Ferenc pápa fogadta a szerb elnököt

Ferenc pápa – 2019. szeptember 16., hétfő | 12:46

A pápa szeptember 12-én, csütörtökön délelőtt fogadta a Vatikánban Aleksandar Vučić szerb elnököt. Az audienciáról a Szentszék közleményben tájékoztatott.

A szerb államfő a pápai audiencia után találkozott Pietro Parolin bíboros államtitkárral és Paul Richard Gallagher érsekkel, a szentszéki államközi kapcsolatok titkárával. A szívélyes és nyílt megbeszélések során megelégedettségüknek adtak hangot a Szentszék és Szerbia között fennálló jó kapcsolatok miatt. Elismerték, hogy a katolikus közösség hozzájárul a szerb nemzet egészének javához, főként szociális téren. Megvizsgálták Szerbia helyzetét, illetve az európai integrációs folyamatban tett előrelépéseket. A térséget érintő kérdésekről szólva megállapították, hogy fontos elősegíteni a népek közötti gyümölcsöző együttműködést a béke szolgálatában. A vallások ebben pozitív szerepet játszanak, mivel elősegítik a kiengesztelődés folyamatát – zárul a találkozókról kiadott szentszéki közlemény.

Aleksandar Vučić a sajtónak nyilatkozva elmondta: országa nevében megköszönte a Szentszék következetes álláspontját Koszovó függetlenségének kérdésével kapcsolatban, valamint köszönetet mondott, amiért a pápa támogatja Szerbia európai integrációs törekvéseit. A szerb államfő Koszovó kapcsán azt is hangsúlyozta, a tárgyalások folytatása az egyetlen járható út a megválaszolatlan kérdések tisztázására. Hozzátette: a 100 százalékos vám bevezetése óta Szerbia tartózkodik a drasztikus lépésektől, amelyek súlyosbíthatnák a jelenlegi helyzetet. Vučić a Szerbiában élő katolikusok helyzetéről is beszélt a pápával: „Legtöbben a katolikus magyarok vannak, de természetesen más népek is: a horvátok, a szlovákok; illetve protestánsok is vannak. Az a fontos, hogy ne csak tiszteletben tartsuk a jogaikat, hanem közösen haladhassunk előre, mint többségében pravoszláv ország.”

Aleksandar Vučić szeretné, ha Ferenc pápa Szerbiába látogatna, de ehhez a szerb ortodox egyház beleegyezése is szükséges. A szerb elnök a találkozón átadta a pápának Irinej szerb pátriárka üdvözletét. Az együttműködés Szerbia és a Katolikus Egyház között a kölcsönös tiszteleten alapul és építő jellegű – jelentette ki Aleksandar Vučić hivatalos vatikáni látogatásán. A szerb elnök az újságíróknak adott nyilatkozatában arra is kitért, hogy jövőre lesz száz éve annak, hogy létrejött a diplomáciai kapcsolat Szerbia és a Vatikán között.

A Ferenc pápával való találkozón Vučić a Koszovóban élő szerb nép helyzetére, valamint a szerb kulturális és vallási örökség megvédésének fontosságára is felhívta a figyelmet. Az elnök szerint a Vatikán következetes politikát folytat, és továbbra is kiáll eddigi álláspontja mellett, vagyis nem ismeri el Koszovó függetlenségét, viszont a szerbek és az albánok közötti békés megoldást szorgalmazza. A politikus hozzátette, hogy a szerbek és a horvátok másként tekintenek a múltbéli eseményekre, viszont mindkét népnek a jövővel kell foglalkoznia, ebben pedig fontos szerep jut a Szentszéknek is.

A szerb államfő és a pápa találkozóján szóba került a Szerbiában élő katolikusok helyzete, a vagyon-visszaszármaztatás és az adókérdések is. Vučić szerint lehetőség van arra, hogy még többet tegyenek az országban élő katolikus polgárok helyzetének javítása érdekében, s hozzátette, hogy Szerbia és a Katolikus Egyház együttműködése nagyon jó.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria