Ferenc pápa a Föld napján: Alakítsátok át a sivatagokat erdővé!

A Villa Borghesében, Róma egyik hatalmas, píneafenyőkkel teli parkjában  Ferenc pápa váratlan, programon kívüli látogatást tett vasárnap. Délután öt órakor a Borghese park ügetőpályáján több ezer fiatal várta, többek között a Fokoláré Gen Verde együttesének muzsikáját hallgatva.

Benneteket hallgatva két kép jutott eszembe: mégpedig a sivatag és az erdő képe – szólt a pápa, aki félretette előre megírt beszédét. Arra gondoltam, hogy ti mindnyájan alakítsátok át a sivatagokat erdőkké. Oda mentek ugyanis, ahol sivatag van, ahol tehát nincs remény, hogy azt erdővé formáljátok át. Az erdő tele van fákkal, az erdő zöldben pompázik, bár egy kicsit rendetlen összevisszaságban – ám ilyen az élet. A sivatagtól az erdőig jutni, az szép munka! Alakítsátok hát a sivatagokat erdőkké! Aztán meglátjuk, hogy miként lehet szabályozni az erdő dolgait. Ott élet van, ellenben a sivatagban halál! – hangoztatta a Szentatya.

Mennyi sivatag van a városban, mennyi a sivatag az emberek életében, akiknek nincs jövőjük, azért, mert mindig van előítélet és félelem! Az embereknek élni és halni kell a városok sivatagjaiban. Ti azonban csodát tesztek a munkátokkal, azzal,  hogy erdőkké változtatjátok a sivatagokat, csak így tovább! Hogy milyen is a munkatervetek, azt nem tudom. Közel megyünk a dolgokhoz, és ott meglátjuk, hogy mit is tehetünk! Ez az élet! Az életet ugyanis úgy kell fogadni, ahogy jön. Ahogy a kapus csinálja a focimeccs során. Fogadjuk a labdát, ahonnét éppen érkezik, innen vagy onnan – magyarázta a pápa.

Ám nem kell félni az élettől, nem kell félni a konfliktusoktól! Egyszer azt mondta nekem valaki, nem tudom, igaz-e, vagy sem, én nem jártam utána, hogy a „konfliktus” szó a kínaiban két jelből tevődik össze, az egyik a kockázatot, a másik a lehetőséget jelöli. Igen, a konfliktus egyfelől kockázat – de lehetőség is!

A kockázatot úgy is felfoghatjuk, mint ami eltávolít bennünket… Mi – az irgalmas szamaritánus történetéből – jól tudjuk, hogy mit tett a levita és a törvénytudó a földre taszított szegény emberrel ott az útszélen. Úton voltak, hogy ne lássanak és ne közelítsenek. Aki nem kockáztat, az soha nem fog közel kerülni a valósághoz! Szükség van arra, hogy közel kerüljünk a valóság megismeréséhez, mégpedig a szív ismeretével! Igaz, ez mindig kockázat, nekem is és a másiknak is, akihez közel megyek – ismerte el Ferenc pápa.

Soha ne fordítsunk hátat a konfliktusoknak! – tette hozzá. – El kell fogadni azokat, mint olyan rossz dolgokat, amiket meg kell oldani. A sivatag csúnya, akár a szívünkben, akár a városunkban, a peremkerületekben van. Igaz, sivatag még a védett negyedekben is van! Ne féljünk hát attól, hogy a sivatagba menjünk, hogy azt erdővé alakítsuk, hiszen ott bőséges az élet. Ne féljünk a sivatagba menni, hogy letöröljük a könnyeket, azért, hogy mindenki tudjon mosolyogni.

Izrael népének arra a zsoltárára gondolok – folytatta a pápa – a babiloni fogság idején, amikor ezt mondták: „nem énekelhetjük a saját dalainkat, mert idegen földön vagyunk!” Voltak eszközeik, fegyvereik, csak éppen örömük nem volt, mert foglyok voltak idegen földön. Ám amikor megszabadultak, ahogy a zsoltár mondja: „ajkunk akkor megnyílt örvendezésre”. Az átmenetben a sivatagból az erdőbe, az életbe kerülésben, végül ott van a mosoly.

Adok nektek egy házi feladatot – fordult a pápa a fiatalokhoz. Nézzetek egyszer az úton járókelők arcába, amint aggodalommal eltelve, önmagukba zárva járnak, mosoly nélkül, más szóval gyengédség nélkül, társaság, barátság nélkül. Hiányzik ez a társadalmi szintű barátság! Ahol ez nincs, ott gyűlölködés és háború van. A darabokban vívott harmadik világháborút éljük mindenütt. Nézzetek csak a föld térképére! A társadalmi szintű barátságot megbocsátással építjük. Mindig, amikor megközelítjük a problémát, a konfliktust, közel kerülünk egymáshoz, amint ezektől a derék fiúktól és lányoktól hallottuk, például ott, ahol szerencsejátékot űznek.

Buenos Airesben láttam idős hölgyeket, akik – amint fölvették a nyugdíjukat – azonnal a játékkaszinóba siettek! Menjünk közel tehát a problémákhoz. Van azonban még egy másik dolog, ami a játékkal, a sporttal, a művészettel kapcsolatos, ez pedig az önzetlenség. A társadalmi szintű barátság önzetlenségből jön létre, és ezt a bölcsességet úgy kell tanulni, játékkal, sporttal, művészettel, közelséggel… Ezt a szót nem szabad elfelejteni ebben a világban, ahol ha nem fizetsz, nem tudsz élni. Isten az embert, a férfit és a nőt a világ közepébe teremtette, de elűzték onnan őket, és a pénzistent tették a helyébe. Ma a világ közepén a pénzisten áll, és azok, akik a közelébe tudnak férkőzni, azok imádják ezt a pénzistent, akik pedig nem tudnak közelébe jutni, azok éheznek, betegek, és kihasználják őket. Elég csak a gyerekek és a fiatalok kihasználására gondolni! – beszélt a fiatalokhoz a pápa.

Önzetlenség, ez tehát a kulcsszó – figyelmeztetett. Önzetlen az, aki ad a saját életéből, hogy a többiekkel együtt haladjon, hogy a sivatag erdővé váljon. Önzetlenség – ez egy nagyon szép szó! Aztán a harag, a kesergés, a sértettség megbocsátása. Végül pedig az építés, mert építeni kell, és nem rombolni! Íme, ezek jutottak eszembe...

De hogy lehet ezeket megcsinálni? Egyszerűen annak a tudatában, hogy mindnyájunkban van valami közös emberi, és ebben a közös emberségben kezdünk el együtt dolgozni. Az ellenvetés, hogy „de én ebből a felekezetből vagyok”, nem számít! Menjünk, dolgozzunk együtt, és tartsuk tiszteletben egymást! Aztán majd csodát látunk, annak a csodáját, hogy a sivatagból erdő lesz. Köszönöm mindazt, amit tettetek! – fejezte be spontán beszédét Ferenc pápa.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír