Ferenc pápa hazatért távol-keleti apostoli útjáról

Ferenc pápa – 2019. november 27., szerda | 9:52

November 26-án, kedden délután negyed 5-kor ért földet a Róma melletti fiumicinói repülőtéren a japán ANA légitársaság Boeing 787-es gépe, fedélzetén Ferenc pápával, kíséretével és az újságírókkal. Ezzel véget ért a pápa 32. apostoli utazása, melynek során Thaiföldet és Japánt kereste fel.

Ferenc pápa a tokiói Sophia egyetemen tett látogatása után helyi idő szerint kedd délelőtt negyed 12-kor indult a japán fővárosból. A 10 516 kilométeres távolságot 11 óra alatt tette meg a repülőgép, és a tervezett időpontnál mintegy háromnegyed órával korábban érkezett meg Olaszországba. 

Megérkezése után a Szentatya szokásához híven felkereste a Salus Populi Romani-kegyképet a Santa Maria Maggiore-bazilikában, hogy megköszönje a Szűzanyának a segítségét, amivel apostoli útját támogatta.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria