Ferenc pápa idén sem vett ki nyári szabadságot

Ferenc pápa – 2017. augusztus 11., péntek | 18:02

A Szentatya idén sem vett ki nyári szabadságot, és elődeivel ellentétben az augusztusi forróságban sem hagyta el a Vatikánt.

A Vatican Insider olasz hírportál augusztus 10-én azt írta: az egyházfő – aki megválasztása óta egyszer sem ment szabadságra – gyakorlatilag eltörölte a „pápai vakáció” intézményét. A vatikáni hírekre szakosodott portál szerint Ferenc pápa „allergiás” a nyári szabadságra. „Feltételezhetően nem is tudja, mi az, hiszen Buenos Aires-i érsekként sem élt soha ezzel. Így a pápák vakációjának története egyelőre lezárult.”

Ferenc pápa az első katolikus egyházfő, aki nem megy el szabadságra, vagyis nem hagyja el a Vatikánt még a nyári hónapokban sem, amikor a vatikáni hivatalok egyházi és laikus tagjai is szabadságot vesznek ki, kevesebb a hivatalos esemény, és a hívők nagy része is vakációzik. Elődeivel ellentétben Ferenc pápa augusztusban is megtartja a Szent Péter téri általános kihallgatásokat.

A Vatican Insider emlékeztetett, hogy a 13. századtól hagyománynak számított, hogy a mindenkori pápa a nyári forróságban Rómából valamelyik vidéki pápai palotába költözik át. Az egyházfők nyári tartózkodási helye sokáig a Rómától húsz kilométerre található Castel Gandolfó-i rezidencia volt.

A pápai vakáció fogalmát, vagyis azt, hogy rövid időre az egyházfő is kikapcsolódhat, a fiatalon pápává választott II. János Pál vezette be, aki legszívesebben a hegyekbe járt síelni vagy kirándulni. A lengyel pápa Castel Gandolfóba már helikopterrel utazott, és ott medencét is csináltatott, amely az amerikai lengyelek adománya volt. Utódja, XVI. Benedek szintén mindig Castel Gandolfóban töltötte az augusztust.

Ferenc pápa ezzel szemben megnyitotta a turisták előtt a Castel Gandolfó-i palotát, amely jelenleg múzeumként működik. A város sajnálja, hogy a pápa távolmaradásával jelentős idegenforgalmi bevételtől esett el.

„Én is vakációzom, csak megszokott környezetemben: a Vatikánban maradok, igaz nyáron ritmust váltok, többet alszom, azt olvasok, amit szeretek, zenét hallgatok, többet imádkozom (...), nekem ez segít pihenni és kikapcsolódni” – nyilatkozta korábban Ferenc pápa.

A hivatalos program szerint Ferenc pápa szeptemberben újabb külföldi útra indul, 6. és 11. között Kolumbiába látogat.

Forrás: MTI

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria