Ferenc pápa imája a meggyilkolt Roberto Malgesini atyáért

Ferenc pápa – 2020. szeptember 17., csütörtök | 11:43

A szeptember 16-i, szerdai katekézist követően Ferenc pápa köszöntötte a különféle zarándokcsoportokat, végül pedig imát mondott és imát kért Roberto Malgesini atyáért, akit szeptember 15-én reggel gyilkoltak meg Comóban, a Szent Rókus- (San Rocco) templom előtt.

„Szeretnék ebben a pillanatban Roberto Malgesini atyára, a comói egyházmegye papjára emlékezni, akit tegnap reggel megölt egy olyan rászoruló, ugyanakkor zavart ember, akit ő maga segített. Imádságomban átérzem a család és az egész comói egyházmegye közössége fájdalmát, és ahogy Roberto atya főpásztora is fogalmazott, hálát adok Istennek vértanúságáért és a legszegényebbek iránt mutatott tanúságtételéért. 

Imádkozzunk csendben Roberto Malgesini atyáért, és mindazon papokért, szerzetesekért és világi hívőkért, akik a rászorulókért és a társadalom által kivetettekért fáradoznak.”

A Szentatya a Szent Kereszt felmagasztalása közeli liturgikus ünnepe kapcsán arra buzdított, hogy a kereszt, a Krisztusban való hit jele legyen vigaszunk és megrendíthetetlen reményünk.

(A fotó illusztráció: A merénylet estéjén emberek sokasága imádkozott a comói dóm előtt don Robertóért.)

*

Amint arról hírt adtunk, szeptember 15-én reggel Comóban, a Szent Rókus- (San Rocco) templom előtt meggyilkolták az 51 éves Roberto Malgesinit. Roberto atya szokásos reggeli körútjára indult épp, hogy ételt vigyen a szegényeknek. A gyilkos egy pszichés problémákkal küzdő 53 éves tunéziai hajléktalan férfi, aki 1993 óta él Olaszországban, és akit Roberto atya rendszeresen támogatott.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria

A merénylet estéjén hatalmas tömeg imádkozik a comói dóm előtt don Robertóért