Ferenc pápa jezsuita rendtársaival ünnepelte Loyolai Szent Ignác ünnepét – KÉPGALÉRIÁVAL

Megszentelt élet – 2014. augusztus 1., péntek | 16:56

A Jézus Társasága alapítója, Loyolai Szent Ignác ünnepén, csütörtökön a Szentatya felkereste a jezsuiták római központi rendházát, amely a Vatikán közelében található a Szentlélek kórház és templom mellett. A Vatikáni Rádió beszámolóját olvashatják.


KÉPGALÉRIA – Klikk a képre!

Ferenc pápa a refektóriumban együtt ebédelt a házban lakó jezsuita szerzetesekkel. A látogatásra meglepetésszerűen került sor, és a pápára jellemző gesztusok kísérték: emlékfotók készültek, a Szentatya megölelte régi ismerőseit, és számtalan jelét adta érdeklődésének és közvetlenségének.

A pápa megszokott Ford Focusán, kísérő gépkocsi nélkül a Conciliazione út felől érkezett meg a jezsuita kúria kapuja elé, ahol Adolfo Nicolás, a Jézus Társasága generálisa fogadta és köszöntötte. A zarándokok és turisták nagy örömére az autó áthaladt a Szent Péter téren, így sokan megörökíthették mobiltelefonjukkal és fényképezőgépükkel ezt a nem mindennapi eseményt.


A jezsuita rendházban a Szentatyát egyenesen a refektóriumba kísérték, ahol rendtársaival együtt ebédelt a Jézus Társaságát alapító Szent Ignác ünnepén. A Szentatya az asztalnál a „fekete pápa” mellett foglalt helyet. Hagyományosan így nevezik a jezsuita generálist. (Ez utalás nemcsak a jezsuiták egyszerű fekete reverendájára, hanem a Jézus Társasága hírnevére és jelentőségére is.) A jó hangulatban elfogyasztott, szerény ebéd után közös fotó is készült a szakácsnővel és a felszolgálókkal.

A kávézóteremben a Szentatya elbeszélgetett  a közösség tagjaival, egyenként kezet fogott mindenkivel. Az ebéden jelen volt egyik legszorosabb munkatársa és szóvivője, Federico Lombardi, aki a Vatikáni Rádió főigazgatója is, valamint Salvatore Mura testvér. Argentínában, ahol a mostani pápa egykor jezsuita provinciálisként szolgált, Mura testvér volt  titkára, tehát évtizedek óta ismerik egymást. Az ebéd befejeztével a Szentatya imádkozott a kúria kápolnájában, és megtekintette az Angyali üdvözlet mozaikképet.


Ferenc pápa látogatásáról Giuseppe Bellucci adott ki sajtótájékoztatót. Ebben olvassuk, hogy az ebéden jelen volt a Szíriában egy évvel ezelőtt elrabolt olasz jezsuita, Paolo Dall’Oglio hét testvére is, továbbá európai tanuló rendtagok egy csoportja, akik évi találkozójukat tartják a jezsuita kúrián.

Az épületben működik egy betegszoba is, idős, megromlott egészségű rendtagok számára.

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria