Ferenc pápa: Vágynunk kell arra, hogy Isten akaratát kövessük

Ferenc pápa – 2015. január 27., kedd | 17:50

Imádkozni kell Istenhez és minden nap kérni a kegyelmet, hogy megértsük akaratát, kövessük, és beteljesítsük azt – tanította a Szentatya január 27-én a Szent Márta-házban tartott reggeli szentmiséjén.

A korábban létezett törvény előírásokból és tiltásokból, bikák és bakok véréből, ősi áldozatokból állt, amelyek nem rendelkeztek a bűnök megbocsátásának erejével, sem igazságot nem szolgáltattak. Aztán eljött a világba Krisztus, és „felszállt” a keresztre. Ezzel a cselekedetével örökre megigazulttá tett bennünket. Jézus megmutatta, hogy milyen áldozat kedves Isten számára: nem egy állat kivégzése, hanem saját akaratunk felajánlása annak érdekében, hogy az Atya akaratát teljesítsük.

A napi olvasmányok és a zsoltár alapján a hit egyik sarokpontjára összpontosította elmélkedését Ferenc pápa, mégpedig az Isten akaratának való engedelmességre. Ez az életszentség, a keresztény ember útja, vagyis az, hogy megvalósítsuk az isteni tervet, Isten üdvösségtervét.

Az ellenállás a paradicsomban kezdődött, amikor Ádám nem volt engedelmes. Ez elhozta a rosszat az egész emberiségre. A bűnök is az Istennek való nem engedelmeskedés cselekedetei, vagyis hogy nem teljesítjük Isten akaratát. Ehelyett az Úr megtanítja nekünk, hogy csakis az Isten akaratának teljesítése az egyetlen út, nincs másik. Ez Jézussal kezdődik a mennyben, azzal, hogy engedelmeskedni akar az Atyának, a földön pedig Szűz Máriával. Mit válaszolt ő az angyalnak? Azt, hogy „történjék velem szavaid szerint” (Lk 1,38), vagyis legyen meg Isten akarata. Ezzel az Istennek mondott „igen”-nel az Úr megkezdte közöttünk útját – hangsúlyozta a pápa.

„Nem könnyű.” Ferenc pápa gyakran használja ezt a kifejezést, amikor Isten akaratának teljesítéséről szól. Nem volt könnyű Jézus számára sem, akit éppen emiatt kísértett meg a Sátán a sivatagban. Az Olajfák hegyén szívében gyötrődve fogadta el a szenvedést, amely várt rá. Nem volt könnyű a tanítványoknak sem, akik elhagyták, mert nem értették, mit akar mondani azzal, hogy „beteljesíteni az Atya akaratát”. Nem könnyű nekünk sem attól a perctől kezdve, hogy mindennap tálcán kínálnak fel számunkra számos lehetőséget. Tehát feltehetjük a kérdést: „Mit tegyek, hogy teljesítsem Isten akaratát?” Kérjük a kegyelmet, hogy meg akarjuk tenni azt – buzdított Ferenc pápa.

Ezt követően a Szentatya felvetette a kérdést: „Imádkozom, hogy az Úr megadja az akaratot, hogy teljesítsem akaratát, vagy kompromisszumokat keresek, mert félek Isten akaratától?” Ferenc pápa a következőt javasolta: „Imádkozzak, hogy megismerjem Isten rám, életemre, a meghozandó döntésekre és számos más dologra vonatkozó akaratát… Imádkozzak az akaratért, hogy meg akarjam tenni Isten akaratát, és azért, hogy megismerjem azt. Amikor pedig megismerem Isten akaratát, akkor imádkozzak azért, hogy megtegyem azt, és hogy az Ő akaratát teljesítsem, ne a sajátomat. Ez nem könnyű – jegyezte meg a pápa. – Tehát imádkozzunk, hogy rendelkezzünk az akarattal ahhoz, hogy kövessük Isten akaratát, megismerjük azt, és aszerint haladjunk előre.”

Homíliája végén a Szentatya így könyörgött: „Az Úr adja meg a kegyelmet mindannyiunknak, hogy egy nap mondhassa rólunk is azt, amit arról a csoportról, tömegről mondott, amely követte Őt, és köré gyűlt, ahogy hallottuk a napi evangéliumban: »Íme, az én anyám és testvéreim. Mert aki Isten akaratát cselekszi, az az én testvérem, nővérem és anyám« (Mk 3,31–35).”

„Ha Isten akarata szerint cselekszünk, részévé válunk Jézus családjának; anyává, apává, nővérré és fivérré válunk” – zárta kedd reggeli homíliáját Ferenc pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: L’Osservatore Romano

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria