Ferenc pápa a Keleti Egyházjog Társaságához: A kánonjog az ökumenikus párbeszéd lényegi része

Ferenc pápa – 2019. szeptember 21., szombat | 12:41

A Keleti Egyházjog Társaságának nyolcvan tagját az intézmény alapításának 50. évfordulója alkalmából megrendezett ünnepi üléshez kapcsolódva fogadta a pápa szeptember 19-én. A Szentatya megemlékezett az intézetet alapító szlovén jezsuitáról, Ivan Žužekről, aki a keleti egyházjog tanáraként és a Pápai Keleti Intézet rektoraként 1969-ben hozta létre az intézményt.

Ferenc pápa köszönet mondott azért is, mert a Keleti Egyházjog Társaságának ünnepi ülésére Rómába érkezett Bartholomaiosz konstantinápolyi ökumenikus pátriárka, akivel ez alkalomból testvéri ölelést válthatott.

A társaság tevékenysége egyrészt összekapcsolja a különféle egyházak, így a keleti katolikus, az ortodox és keleti ortodox egyházak tudós kánonjogászait, másrészt alapvető segítség az ökumenikus párbeszéd számára. A Szentatya szerint sokat tudunk tanulni egymástól a teológiában, a lelkipásztori gyakorlatban és természetszerűleg a kánonjogban is, mivel az az ökumenikus párbeszéd lényegi része. A keleti egyházakkal folytatott ökumenikus párbeszéd egyháztani jellegű, ennélfogva jogi természetű is, hiszen az egyháztan az egyházak intézményeiben és kánonjogában fejeződik ki. Az ökumenikus párbeszéd és az egyházjog kölcsönösen erősítik egymást.

A Szentatya a jelzett kapcsolat megvilágítására a szinodalitás példáját említette meg. A meghatározott intézményekben és egyházi eljárásokban megnyilvánuló szinodalitás jól mutatja a kánonjog ökumenikus jellegét. Egyfelől tanulhatunk más hagyományok, főként a keleti egyházak szinodális tapasztalataiból, másrészt pedig az a mód, ahogy a katolikus egyház éli a szinodalitást, fontos a más keresztényekkel való kapcsolatok számára. Ez egy ökumenikus kihívás! – állapította meg a pápa.

Az első évezred közös kánonjogi hagyományára alapozva a jelenlegi teológiai párbeszéd a katolikus és az ortodox egyház között pontosan a primátus és a szinodalitás közös értelmezésére törekszik az egyház egysége szempontjából. Végül Ferenc pápa arra emlékeztette a keleti kánonjogi összejövetel tagjait, hogy a munkájuk maga szinodális jellegű, amennyiben együtt járnak, egymást hallgatják és szembesítik egymással saját hagyományaikat.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vativcan News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria