Ferenc pápa kinevezte Augsburg új püspökét

Kitekintő – 2020. január 29., szerda | 17:51

A Szentatya január 29-én az augsburgi egyházmegye püspökévé nevezte ki Bertram Meier egyházmegyei adminisztrátort, az augsburgi székesegyház káptalanjának dékánját.

Bertram Meier 1960-ban született Buchloéban. Filozófiai és teológiai tanulmányait Augsburgban kezdte, majd a Pápai Német–Magyar Kollégium diákjaként a római Pápai Gergely Egyetemen folytatta.

1985-ben szentelték pappá Rómában. Folytatta tanulmányait, és 1989-ben doktorált teológiából az Örök Városban. Az augsburgi egyházmegyében végzett kápláni szolgálati évek után megkezdte tanulmányait a Pápai Egyházi Akadémián.

1996 és 2001 között a vatikáni Államtitkárság első szekciójában végzett szolgálatot. A Vatikán területén működő Teuton Kollégium (Campo Santo Teutonico) rektorhelyettese volt; továbbá teológiát tanított a Pápai Gergely Egyetemen.

2000-ben az augsburgi székesegyház káptalanjának kanonokjává nevezték ki, és pápai káplán, majd 2009-ben pápai prelátus címet kapott. Az augsburgi egyházmegyébe visszatérve 2007 és 2014 között különböző egyházmegyei bizottságok elnöke volt. A bajor püspöki konferencia képviselője is volt a bajor katolikusok nemzeti bizottságában.

2014-ben az augsburgi egyházmegye pasztorális irodájának vezetőjévé nevezték ki. 2007-től a székesegyház prédikátora, 2012-től a káptalan dékánja, valamint az ökumenizmus és a vallásközi párbeszéd elősegítésének püspöki helynöke volt. 2018-tól a Pápai Missziós Művek igazgatója volt az augsburgi egyházmegyében. 2019-ben a káptalan egyházmegyei adminisztrátorrá választotta.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Katholisch.de, Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria