Ferenc pápa köszönetet mondott az észak-afrikai püspökök bátorságáért

Ferenc pápa – 2015. március 3., kedd | 14:35

Többek között a líbiai egyház kitartását méltatta a Szentatya, amikor március 2-án délben ad limina látogatáson fogadta az Észak-afrikai Regionális Püspöki Konferencia (CERNA) képviselőit, vagyis Marokkó, Algéria, Tunézia és Líbia főpásztorait – számol be a Vatikáni Rádió.

Köszönet a helytállásért

„Köszönet a Líbiában élő egyháznak és Észak-Afrika egyházi közösségeinek a bátorságért és a békés jelenlétért egy olyan térségben, ahol a nagyobb szabadság és méltóság követelményei az erőszak kirobbanásai mellett érvényesülnek” – hangoztatta Ferenc pápa.

„Ti a világ perifériáján éltek, és ti vagytok az az arc és szív, mellyel Isten elérkezik e peremvidék népeihez” – fordult atyai szeretettel a pápa azokhoz a püspökökhöz, akik életüket kockáztatták és napjainkban is kockára teszik, hogy védelmezzék az egyház kicsi nyáját Észak-Afrikában, ahol napjainkban a harangok zúgásába a tüzérségi lövedékek robbanása vegyül.

A líbiaiak bátorsága

Észak-Afrika az utóbbi időkben a nagyobb lelkiismereti szabadság földje lett, ugyanakkor „csatamező is azok számára, akik a változásokat fegyverek bevetésével akarják elérni”. „Éppen ezért az észak-afrikai egyházi közösségek közül elsőként a líbiai egyháznak akartam kifejezni elismerésemet  a bátorságért, a becsületességért és kitartásért, amelyet a papok, a szerzetesek és világi hívek mutattak, akik a helyükön maradtak megannyi nagy nehézség ellenére – hangsúlyozta a pápa. – Ti vagytok az evangélium hiteles tanúságtevői. Hálás vagyok nektek, és arra bátorítalak benneteket, hogy tovább folytassátok erőfeszítéseiteket a béke megteremtése és az egész térség kiengesztelődése érdekében.”

A vallásközi párbeszéd jelentősége

Ferenc pápa kitartóan sürgeti a vallásközi párbeszéd szükségességét, hogy építeni tudjanak ott, ahol rombolnak. „A szeretet teremtő fantáziája képes sok új utat nyitni, hogy elvigyétek az evangéliumot a különféle társadalmi és kulturális berendezkedések világába. Az erőszak elleni küzdelem minden formájának leghatékonyabb eszköze a különbözőség gazdagságként és megtermékenyítő erőként való nyílt elfogadása. Lényeges tehát, hogy ti, észak-afrikai főpásztorok az egyházmegyéitekben a papságot és a világi híveket képezzétek az ökumenikus és a vallásközi párbeszéd szellemében” – mondta a pápa, utalva a vallásközi párbeszéd Tunéziában és Marokkóban található központjaira.

A szeretet megmutatja Istent

Az egyház tévedhetetlen fegyvere a találkozás és a párbeszéd során a megkülönböztetés nélküli szeretet – húzta alá Ferenc pápa, aki megköszönte, hogy az észak-afrikai püspökök a maguk szerény eszközeivel a szegények, az idősek, a betegek, a nők és a fogvatartottak, köztük sok afrikai menekült számára végzett szolgálatuk által tanúságot tesznek a szeretet erejéről.

A szentek példája

Ferenc pápa beszédében emlékeztette  az észak-afrikai püspököket a megszentelt élet évére, a szerzetesek sokrétű szolgálatára és arra a tanúságtételre, melyet Szent Ciprián, Szent Ágoston, vagy az újabb időkben Boldog Charles de Foucauld, „a Szahara szentje” mutatott fel.

Fotó: Vatikáni Rádió

Fotó: L’Osservatore Romano

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria