Ferenc pápa köszöntötte az idős és beteg papok zarándoklatának résztvevőit

Ferenc pápa – 2020. szeptember 18., péntek | 19:53

A Lombardia tartománybeli egyházmegyék hat éve rendezik meg az idős és beteg papok napját. Idén szeptember 17-én a Bergamo közelében fekvő Caravaggio városának Mária-kegyhelyén gyűltek össze a zarándokok. A találkozóra Ferenc pápa is üzenetet küldött.

Az ima és a testvériség napja ez, melyet az előrehaladott korú és beteg papok számára tartanak, s amelyen ezúttal a caravaggiói Mária-kegyhelyen a lombardiai püspökök is részt vettek. Ferenc pápa nagyra értékeli a főpásztorok figyelmét fizikailag törékenyebb paptestvéreik iránt. Ők ugyanis olyan papok, akik

az imában, a meghallgatásban, szenvedéseik felajánlásában egyáltalán nem mellékes szolgálatot végeznek az Egyházban.

A pápa köszönetet mond az UNITALSI olasz betegkísérő egyesület önkénteseinek, akik részt vettek a találkozó megszervezésében. Gyakorlatias elkötelezettségükkel és lelkületükkel kifejezik Isten népének háláját a lelkipásztorok iránt. A pápa köszönete elsősorban pedig a paptestvéreknek szól, akik az öregség idejét élik, vagy megtapasztalják a betegség keserűségét. Köszönet hűséges szeretetükért, amiről tanúságot tesznek Istennek és az Egyháznak. Köszönet, amiért csöndben hirdetik az élet evangéliumát. Köszönet illeti őket, mert élő emlékezetükből meríthetünk a jövő Egyházának építéséhez.

A pápa a járvány okozta kellemetlenségekről szólva így folytatja üzenetét: „Az elmúlt hónapokban valamennyien megtapasztaltuk a korlátozásokat. Napjaink a leszűkült térben végeérhetetlennek és monotonnak tűntek. Hiányoztak szeretteink és barátaink. A fertőzéstől való félelem eszünkbe juttatta esendőségünket. Lényegében azt tapasztaltuk meg, amit közületek néhányan, és amit sok idős ember él nap mint nap. Nagyon remélem, hogy ez az időszak segít megértenünk, hogy nem az a fontos, hogy bejárjunk bizonyos tereket, hanem sokkal inkább az, hogy ne vesztegessük el a kapott időt.

Segítsen nekünk ez az időszak megízlelni a másikkal való találkozás szépségét, hogy kigyógyuljunk az önmagunkba zárkózás vírusából. Ne feledjük ezt a leckét!”

– buzdít üzenetében a pápa.

„A legkeményebb időszakban, amelyet a fülsértő csend és a lehangoló üresség töltött ki, szinte spontán módon nagyon sokan az ég felé emelték tekintetüket. Isten kegyelméből ezáltal megtisztulhatunk.

A törékenység megtapasztalása a papi élet számára is olyan, mint »az olvasztók tüze és a ványolók lúgja« (vö. Mal 2,3), mely Isten felé emelve csiszol és megszentel minket.

Ne féljünk a szenvedéstől: az Úr velünk együtt hordozza a keresztet!” Üzenete végén Ferenc pápa Szűz Mária oltalmába ajánlja az idős papokat és a betegeket. A lelkipásztorok Édesanyja foglalja imáiba azt a sok papot, akik a koronavírus következtében vesztették életüket, és azokat, akik most épülnek föl. A pápa áldásával búcsúzik a lombardiai papoktól, és imáikat kéri szolgálatára.

Május elsején éppen a caravaggiói Mária-kegyhelyen ajánlották fel Olaszországot Mária szeplőtelen szívének. A Szűzanya oltalmára bízták a betegeket, az egészségügyi dolgozókat, az orvosokat, a családokat és az elhunytakat.

1432. május 26-án a Szűzanya megjelent egy Giannetta nevű fiatal nőnek, nem messze a kisvárostól. Giannetta beszélt a jelenésről, és utána egy korábban ismeretlen forrást fedeztek föl a helyszínen. A forráshoz betegek járultak, majd egyre többen zarándokoltak el ide. A Szűzanya jelenésének helyén a 16. században templom épült, majd a Santa Maria del Fonte-kegyhely, ami egy szimmetrikus boltívekkel körülvett nagy téren emelkedik. A bazilika külső részén található a forrás, amelyből vizet lehet meríteni. Az oltár előtt imádkoznak a zarándokok a jelenés kegyképe előtt.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria