Ferenc pápa: Következetes keresztényként éljünk!

Ferenc pápa – 2014. december 26., péntek | 19:02

Ferenc pápa december 26-án is ünnepélyes keretek között imádkozta el az Úrangyalát a Szent Péter téren megjelent sok ezer hívővel együtt. Elmélkedésében az első vértanú, Szent István alakját, az ő bátor tanúságtételét idézte fel.

Kedves fivéreim és nővéreim, jó napot kívánok!

A mai szertartás Szent István tanúságtételét idézi emlékezetünkbe. Az apostolok hat társával együtt szeretetszolgálatra választották ki, tehát arra, hogy segítse a jeruzsálemi közösség szegényeit, az árváit, özvegyeit. Ő lett az egyház első vértanúja. Vértanúságával a királyok királyának földre jövetelét dicsőíti meg, őróla tesz tanúságot, és ajándékul saját életét viszi elébe, miként a szűkölködők segítése során is tette. Ekképpen megmutatja számunkra, hogyan élhetjük meg teljesen a karácsony misztériumát.

A mai ünnep evangéliuma Jézusnak abból a beszédéből hoz egy részletet, amelyet tanítványaihoz intézett, amikor misszióba küldte őket. Azt mondja többek között: „Nevemért mindenki gyűlölni fog titeket, de aki mindvégig állhatatos marad, üdvözül” (Mt 10,22). Az Úrnak ezek a szavai nem zavarják meg a karácsony ünneplését, hanem megtisztítják attól az édeskés máztól, mely nem tartozik hozzá. Megértetik velünk, hogy a hittel elfogadott próbatételek során az erőszakon győzelmet arat a szeretet, a halálon győzedelmeskedik az élet. Ahhoz tehát, hogy Jézust valóban befogadjuk életünkbe, és továbbra is megélhessük karácsony szent éjszakájának örömét, azon az úton kell járnunk, amelyet az evangélium mutat nekünk, vagyis tanúságot kell tennünk Jézusról, alázattal, csendes szolgálattal, úgy, hogy nem félünk az árral szemben haladni, és saját bőrünket vinni a vásárra. Ha nem mindenki kapott is meghívást arra, hogy Szent Istvánhoz hasonlóan vérét ontsa, minden keresztény feladata, hogy minden körülmények között az általa vallott hithez következetesen éljen. A keresztény következetesség olyan kegyelem, amelyet az Úrtól kell kérnünk. Következetesnek lenni, keresztényként élni, és nem csak azt mondani „keresztény vagyok”, aztán pedig pogányként élni. A következetesség kegyelmét ma is kérnünk kell.

Az evangélium követése nyilvánvalóan követelményeket támaszt velünk szemben, mégis szép, roppant szép ez az út, s aki hűségesen és bátran jár ezen az úton, megkapja az ajándékot, amelyet az Úr a jó szándékú férfiaknak és nőknek ígért. Ahogyan az angyalok énekelték karácsonykor: „Béke! Béke!” Ez a béke, melyet az Úr ad, képes arra, hogy örömmel és békével töltse el mindazok lelkét, akik az élet megpróbáltatásai közepette is befogadják Isten igéjét, és igyekeznek megtartani azt, kitartva mindvégig (vö. Mt 10,22).

Fivéreim és nővéreim, ma különösképpen imádkozzunk mindazokért, akik hátrányos megkülönböztetésben, üldöztetésben részesülnek, és akiket megölnek Krisztus melletti tanúságtételükért! Mindnyájuknak szeretném azt mondani: ha ezt a keresztet szeretettel hordozzátok, már beléptetek a karácsony titkába, Krisztus és az egyház szívében vagytok!

Imádkozzunk azért is, hogy – köszönhetően napjaink sok, nagyon sok vértanúja áldozatának is – a világ minden részén erősebben törekedjenek a vallásszabadság elismerésére és konkrét biztosítására, a vallásszabadság ugyanis minden ember elidegeníthetetlen joga!

Kedves testvéreim és nővéreim, örömteli karácsonyi ünnepeket kívánok mindnyájatoknak! Szent István diakónus és első vértanú segítsen minket mindennapjainkban, hogy végül a szentek ünnepi seregében a remélt győzelmi koszorú várjon minket a mennyben!

Az Úrangyala elimádkozása után a Szentatya így köszöntötte a jelenlévőket:

Kedves testvéreim és nővéreim, karácsonyi örömmel köszöntelek titeket, és ismételten békét kívánok nektek: békét családotok körében, békét plébániai és szerzetesi közösségetekben, békét mozgalmatokban és társulatotokban. Köszöntök mindenkit, akit Istvánnak vagy Stefániának hívnak: boldog névnapot!

Ezekben a hetekben sok karácsonyi üdvözletet kaptam Rómából és máshonnan is. Mivel nem tudok válaszolni mindenkinek, ma szívből köszönetet mondok, különösképpen az értem mondott ima ajándékáért. Köszönöm szépen! Az Úr jutalmazzon meg titeket az ő jóságával!

És ne felejtsétek: keresztény következetesség, vagyis keresztényként gondolkodni, érezni és élni, nem pedig keresztényként gondolkodni, aztán pedig pogányként élni, ez nem megy! Kérjük ma Szent Istvántól a keresztény következetesség kegyelmét! Kérlek, továbbra is imádkozzatok értem, ne feledkezzetek el róla!

Szép ünneplést, és jó étvágyat az ebédhez! A viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: ANSA

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria