Keletről nyugatra – Ferenc pápa a Közép-afrikai Köztársaságba érkezett

Nézőpont – 2015. november 29., vasárnap | 18:29

Vértesaljai László SJ, a Vatikáni Rádió magyar szerkesztősége főszerkesztőjének jegyzetét olvashatják.

November 29-én, vasárnap délelőtt, az európai időzónával egyidejűleg, tíz óra körül érkezett meg Ferenc pápa a Közép-afrikai Köztársaságba. Két és háromnegyed óra alatt tette meg az 1600 km-es távot Kampala és Bangui repülőtere között. (Szándékosan ment keletről nyugatra, hogy a föld forgásával is időt nyerjen, két órát!).

Valójában csak ide, a Közép-afrikai Köztársaságba akart eljutni, ahol évek óta polgárháború dúl, iszlám szélsőségek tartják rettegésben az ország egész lakosságát. A számok beszélnek, mert ezek tények. Az ország lakossága 4.670.000 lélek, ebből 37,3 százalék katolikus, 20 százalék hagyományos afrikai vallású, 16 százalék protestáns és 15 százalék muzulmán.

2014 óta 13 ezer kéksisakos ENSZ-katona próbálja fenntartani a közrendet. A lakosságnak csak a 22 százaléka kap egészségügyi közellátást, csak 66 százalék jut hozzá az ivóvízhez, az írástudatlanság 43,4 százalékos, a lakosság 6,6 százaléka AIDS-fertőzött, és 1 millió 200 ezer gyermek, vagyis a gyermeklakosság 90 százaléka alultáplált és beteg.

A Közép-afrikai Köztársaság a föld egyik legelesettebb országa, „Afrika Lampedusá”-ja a tengernyi baj miatt. Ezért és csak ezért akart Ferenc pápa eljönni ide, pedig mindenki – a Vatikánon belül és kívül is! – mindenki le akarta beszélni erről az útjáról. Mert ez veszélyes! Ő pedig – szinte hallja az Atyaisten morfondírozását a Fia küldetésekor a gyilkos szőlőművesek példabeszédében: „A fiamat csak becsülni fogják!” (Mt 21,37) – arra gondol, hogy az Isten Fia megtestesülése is egy egészen magas kockázattal járó isteni vállalkozás volt. Mire harmadjára kijött a szentignáci megkülönböztetése nyomán ugyanaz az eredmény, hogy „Menj! Én küldelek”, Ferenc pápát nem lehetett visszafogni.

Nézem a leszálló repülőgépet, ahogy egészen alacsonyan elhúz a nyomorúságos sátortábor, a menekültek „otthona” fölött. Igen, el lehet húzni fölötte, ahogy „evilág” teszi, de ő leszáll, és még ma délelőtt az első dolga lesz, a szentmisét is megelőzően!, hogy közéjük menjen. Teszi ezt az irgalomban gazdag Isten nevében, akinek a Fia értünk nyomorúságos szegénnyé lett. Megint csak számok. A belháborúk kitelepítettjei: 440 ezer lélek, ezen kívül 450 ezer lakos menekült a szomszédos országokba. Kiszámolom, az ország húsz százaléka, egyötöde földönfutó! Minden ötödik ember! Hogy bízhattak ezek a közép-afrikai emberek abban, hogy megjön, megérkezik és meglátogat minket!

Ferenc pápa, Isten óvja Afrika szegényeit és köztük Téged is!

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria