Ferenc pápa a lateráni székesegyházban: Jézus lépésváltásra, irányváltoztatásra indít

Ferenc pápa – 2019. november 11., hétfő | 11:19

A lateráni bazilika felszentelésének ünnepén, november 9-én Ferenc pápa este fél hatkor szentmisét mutatott be a székesegyházban. Homíliájában egy-egy üzenettel fordult az egész egyházmegyéhez, papságához és végül a plébániai munkaközösségekhez.

Ferenc pápa első gondolatával az egész római egyházmegyei közösséghez fordult a válaszos zsoltár versével: „Csörgedező patakok vidítják Isten városát.” A városban lakó keresztények olyanok, mint a templomban felfakadó folyó: elviszik az élet és a remény igéjét, mely képes megtermékenyíteni a szívek pusztáit Ezékiel próféta látomása nyomán. Fontos, hogy a vízfolyam a templomból ered, és az ellenségesnek látszó föld felé halad. Örvendezik majd a város, amikor azt látja, hogy a keresztények örömteli hithirdetőkké válnak, akik megosztják másokkal Isten Igéjének kincseit. A kiaszott föld nagy lehetőségei feltárulnak: örökzöld levelű fákkal teli kert lesz, gyógyítást hozó gyümölcsökkel, mert hiszen Ezékiel próféta jövendölése szerint a „vizük a szentélyből fakad”. Az Isten a titka az új élet erejének! – emelte ki a pápa.

Bárcsak az Úr látna bennünket haladásunkban, készen arra, hogy meghalljuk a hozzá kiáltó szegények hangját! Bárcsak megtapasztalná a római anyaegyház annak a vigaszát, hogy még egyszer látja gyermekeinek engedelmességét, bátorságát és az evangelizálás új évszakának a lelkesedését: találkozni másokkal, párbeszédre lépni velük, meghallgatni őket alázattal, ingyenesen és a szív szegénységével. A pápa arra kéri a rómaiakat, hogy ezt a feladatot ne súlyos teherként éljék meg, hanem könnyed lélekkel.

Róma városának papjaihoz Ferenc pápa a szentlecke páli gondolatával fordult: „A lerakott alapon kívül, amely Jézus Krisztus, mást senki sem rakhat” (1Kor 3,11). Ez a szolgálat vár rájuk, segítsék a közösséget abban, hogy álljon az Úr lábánál az Ige hallgatásában. Tartsa távol magát a világiasságtól, őrizze az alapot és a lelki épület szent gyökerét, védje a ragadozó farkasoktól, akik el akarják téríteni az evangélium útjától. Pálhoz hasonlóan legyenek bölcs építőmesterek, akik tudatában vannak, hogy semmiféle más eszmét nem lehet az Egyház alapjaként az evangélium helyére tenni.

Ferenc pápa megemlítette, hogy Róma püspökeként sok papot ismert meg személyesen. Megcsodálta a hitüket, megismerte a szeretetüket, közelségüket az emberekhez és nagylelkűségüket a szegények iránt. Mindenkinél jobban ismerik a város kerületeit, ismerik lakóik arcát, mosolyaikat és könnyeiket. Félretették az ideológiai szembenállásokat, a személyes szereplésvágyat, hogy helyet adjanak az Istennek. Álljanak szilárdan a földön, de tudjanak az Úr felé a magasba röpülni és nagyokat álmodni!

Végül a pasztorális közösségekhez fordult a pápa, amelyek aznap püspöküktől különleges megbízatást kaptak. Jézus provokatív módon jár el a János-evangélium napi szakaszában a templom megtisztításakor. Fölrázza az embert a tompaságából, és gyökeres változtatásra indítja, mely törést hoz az adott helyzetben. Lépésváltásra indít, az irány megváltoztatására, ami érthetetlen az emberi logika számára, de a Lélek szándéka szerint egykor arra szolgált, hogy provokálva a kortársait, segítsen annak a megértésében, hogy „az Isten gondolatai nem az ember gondolatai szerint valók”.

Ennek bemutatására Ferenc pápa rámutatott a templom megtisztításának egyik fontos mozzanatára. Az árusok a pogányok udvarában voltak, mely nem volt hozzáférhető a zsidók számára. Éppen ezt a helyet alakították át piaccá. De Isten azt akarja, hogy az ő temploma az imádság háza legyen minden nép számára. Innét ered Jézus döntése, hogy felforgatja a pénzváltók asztalait és kiűzi az állatokat. A szentély megtisztítása fontos volt, hogy Izrael újra felfedezhesse hivatását mint a népek világossága. Egy kicsi választott nép, az üdvösségét szolgálja, amit Isten minden népnek nyújtani akar. Jézus tudja, hogy ezért a provokációért drágán fog fizetni. Jelet váró kérdésükre a válasza: „Romboljátok le ezt a templomot, és én három nap alatt fölépítem!”

Ferenc pápa a megtisztított templom egyetemes hivatására utalt. Egyházmegyéjének lelkipásztori közösségei érjék el a város minden lakosát, minden utat hasznosítnak arra, hogy a hittől és az Egyháztól távol lévőkkel találkozzanak. Tegyék ezt öntudattal és bizalommal, mert nincs olyan emberi szív, melyben Jézus ne akarna és ne tudna újjászületni. A mi bűnös életünkben gyakran történik, hogy el akarjuk távolítani az Urat és kioltani a Szentlelket. Romboljuk le Isten templomát, mely mi magunk vagyunk. Ám ez sohasem egy végleges állapot: Az Úrnak elég három nap, hogy felépítse a templomát bennünk! – zárta homíliáját a pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria