Ferenc pápa: Legyünk örömteli keresztények!

Ferenc pápa – 2020. január 28., kedd | 17:03

Ne szégyelljük kimutatni örömünket, amikor találkozunk az Úrral, ne féljünk részt venni az ünnepi táncban a néppel együtt! Így leszünk élettel és örömmel teli evangelizálók – buzdított homíliájában Ferenc pápa január 28-án, kedden reggel a Szent Márta-házban bemutatott szentmisén.

A Sámuel második könyvéből vett napi olvasmány (2Sám 6,12b–15.17–19) azt beszéli el, hogy Dávid király Jeruzsálembe viszi a frigyládát. Nagy örömujjongás kíséri, a nép táncol és ünnepel, mert az Úr szekrénye Dávid városába ért. Közel érzik magukhoz Istent.

Ünnep volt, Isten népe örvendett, mert az Úr velük volt – elmélkedett a felolvasott szentírási szakaszról Ferenc pápa. – Dávid pedig táncra perdült, táncolt a nép előtt. Szégyenkezés nélkül kifejezte örömét. Örült a lelke, amiért az Úrral találkozott, aki visszatért közéjük. Dávid nem törődik azzal, hogy ő király, és a királyi felségnek távol kell tartania magát az emberektől. Dávid szereti az Urat, boldog amiatt, hogy elhozta az Úr ládáját. Ezt a boldogságot, örömet tánccal és énekkel fejezi ki: úgy, mint az egész nép. Gondoljunk arra, mi történik velünk, amikor örülünk, mert velünk van az Úr, és a plébánián vagy a faluban az emberek ünnepelnek – mondta a Szentatya. Hozzátette: Izrael történetének egy másik fejezete Nehémiás idején a törvénykönyv megtalálásáról szól, amitől a nép örömkönnyekben tört ki, és otthon is tovább ünnepelt.

Sámuel próféta ezután leírja, hogy Dávid hazamegy, és otthon az egyik felesége, Michal, Saul lánya megvetően fogadja. Szégyenkezik, amiért a király táncolt, és megrója: „Nem szégyelled magad, amiért úgy táncoltál, mint egy szolga, mintha a csőcselékhez tartoznál?” Megveti az őszinte vallásosságot, az Úrral való találkozás felett érzett öröm spontaneitását. Dávid így válaszol: „Megvolt oka az örömömnek. Örvendeztem az Úrban, mert hazahoztuk a frigyládát!” Michal megveti őt, mi pedig tudjuk a Bibliából, hogy ezért soha nem született gyermeke. Az Úr megbüntette. Ha nincs öröm egy keresztényben, az a keresztény nem termékeny. Amikor hiányzik az öröm a szívünkből, akkor nincs termékenység – mutatott rá a pápa.

Az ünnep nem csak lélekben fejeződik ki. Osztozássá válik – emelte ki a Szentatya. – Dávid azon a napon, az áldás után „egy-egy kenyeret, egy-egy datolyát és mazsolás kalácsot osztott ki a nép egész sokaságának”, hogy mindenki ünnepelhessen. Isten szava nem szégyenkezik az ünneplés miatt. Igaz, néha fennáll a veszély, hogy az öröm továbbmegy, és azt hisszük, hogy ez minden. Nem: ez az ünnep légköre – szögezte le a pápa.

Ferenc pápa emlékeztetett Szent VI. Pál Evangelii nuntiandi kezdetű apostoli buzdítására, mely erről szól; örömre hív. Az Egyház nem fog haladni, az evangélium nem jut előre unott, megkeseredett evangelizálókkal. Nem. Csak örvendező, élettel teli evangelizálókkal megy előre – hangsúlyozta homíliájában a pápa. – Ha örül Isten szavának; annak, hogy keresztények vagyunk; örül, amiért előre jutunk, hogy tudunk szégyenkezés nélkül ünnepelni, nem Michal módjára, mint hivatalos keresztények, a formaságok rabjaként.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria