Ferenc pápa levélben részvétét nyilvánította XVI. Benedeknek testvére halála miatt

Ferenc pápa – 2020. július 3., péntek | 16:44

A pápa július 2-án levélben fejezte ki együttérzését az emeritus pápával, akinek bátyja július 1-jén, szerdán hunyt el, 96 éves korában, a bajorországi Regensburgban.

Ferenc pápa levelében köszönetet mondott XVI. Benedeknek, hogy elsőként vele közölte szeretett testvére, Georg Ratzinger halálhírét. Mély gyászát és lelki közelségét fejezte ki a fájdalom e pillanatában az emeritus pápának. Imádkozik az elhunyt lelki üdvéért, hogy az élet Ura irgalmas jóságával fogadja be a mennyei hazába, és adja meg neki az evangéliumot hűen szolgálók jutalmát.

Ferenc pápa imáiról biztosította XVI. Benedeket, és azt kérte, hogy az Atyaisten Szűz Mária közbenjárására ajándékozza meg őt keresztény reménnyel és gyengéd isteni vigasszal. A feltámadt Krisztussal, a remény és a béke forrásával mindig egységben Ferenc pápa gyermeki és testvéri szeretettel köszöntötte XVI. Benedek emeritus pápát.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria