Ferenc pápa levelet küldött a Szent Szív legkisebb nővérei rend jubileumi évének kezdetére

Ferenc pápa – 2020. augusztus 10., hétfő | 19:11

„A ferences nagycsaládba illeszkedve, a kicsinység evangéliumi tudatával, a Szeretet forrásából merítve őrizzétek és újítsátok meg karizmátokat!” – írja Ferenc pápa a Szent Szív legkisebb nővérei rend tagjainak. Levelét augusztus 8-án tették közzé, a rendalapító Boldog Maria Margherita Caiani mennyei születése századik évfordulója alkalmából szervezett ünnepségsorozat kezdetén.

A Szent Szív legkisebb nővéreinek kongregációja 1902-ben jött létre, az alapító Maria Margherita Caiani anya 1921. augusztus 8-án hunyt el. Az Olaszországban, Brazíliában, Izraelben, Egyiptomban és Srí Lankán szolgáló, ferences karizmájú nővérek a Firenze melletti Caianóban található anyaházukban gyűltek össze, hogy nagy közös ünneppel kezdjék meg jubileumi évüket.

Ferenc pápa üzenetében óva intette őket attól, hogy a múltjukba meneküljenek. Az évforduló ugyanis arra hív, hogy a jelen körülmények közt éljék meg eredeti karizmájukat. A Szentlélek, aki a múlt század elején elindította őket, erőt ad az eredeti frissesség újrafelfedezéséhez, hogy tovább folytathassák a megkezdett művet.

A pápa üzenetében a szerzetesközösség nevéből kiindulva adott szempontokat a nővérek eljövendő szolgálatához. Az alapító anya a „minima”, a legkisebb, legcsekélyebb névvel illette a rendtársait, ami elsősorban egy életstílusra utal. Később ez kapott megerősítést, amikor a közösség beleoltódott a nagy ferences család évszázados fájába. A nővérek Szent Ferenc iskolájához tartoznak, hogy így kövessék az Urat, aki elsőként lett kicsinnyé, amikor megalázkodott, egészen a kereszthalálig. Ezen az úton kell tovább haladniuk napról napra. Ez az út keskeny és fáradságos, de aki végigjárja, annak az élete termékennyé válik. Ez történt Szűz Máriával is, aki a Magasságbelire tekintett alázatos, kicsiny szolgálólányként, ezért lett végül az Isten anyja.

A ferencesség és a kicsinység mellé harmadik kulcsszóként társul a Szent Szív, mely arra inti őket, hogy a karitász, a Szeretet forrása mellett gyökerezzenek meg. Jézus szeretete nem kápráztat el gyorsan tovatűnő különleges hatásokkal, hanem konkrét, hűséges és közeli ez a szeretet, mely méltóságot és bizalmat ad. A pápa emlékeztetett: 

az emmauszi tanítványok mellé Jézus nem hősként, hanem egyszerű útitársként szegődött.

Szeressetek Jézus szívével, a gyengédség gazdag gesztusaival és az a hely, ahol mindezt elsőként megélitek, legyen a ti szerzetesközösségetek – kérte őket a pápa.

A „Jézus Szíve” kifejezés nem egy egyszerű kiegészítés, hanem a hozzátartozásról szól. Az Úr életet adott nektek, hitet teremtett belétek és most a megszentelt életben a Szívéhez hív benneteket. Ez a hozzátartozás a legjelentősebb módon az imádságban nyilvánul meg, hiszen egész életetek a Szentlélek irányításával erre nyert meghívást. Így maga az Úr lesz az, aki napról napra átalakít benneteket, miközben szíveteket hasonlóvá teszi saját Szent Szívéhez.

Ferenc pápa üzenetében felsorolta az Istennel való egyesülés hétköznapi mozzanatait, melyek a szentmise, a zsolozsma imádság, az elmélkedés Isten Szaváról, a rózsafüzér és a lelki olvasmányok. Azt kívánta, hogy mindez szerezze meg a nővérek számára a gyermekek örömét, akik lelkesen futnak a szüleikhez, hogy átkarolják és megcsókolják őket. Sokszor ezer más dolog fontosabbnak tűnik, vagy éppen fárasztó együtt lenni az Úrral, de ahogy Jézus a Getszemáni kertben tanítványaitól kérte, most is arra hív, hogy maradjunk együtt vele és legyünk közel hozzá.

A pápa idézte a rendalapító Maria Margherita Caiani mondását: 

Jézus Szent Szíve ösztönzésére anyák lesztek mindazok számára, akikkel a bölcsőtől a koporsóig találkoztok.”

Így örömmel hirdetitek, hogy az Úr irgalmasan rátok tekintett – tette hozzá a Szentatya. A pápai üzenet végül szolgálatuk „helyreállító, rendbe tevő” jellegére emlékeztette a nővéreket. Ez nagy szolgálat a világ javára, mert a bűn által a világba hozott romlást az imádsággal és a szeretet apró gesztusaival helyrehozza. Ez csendes magvetés, mint ahogy a búzaszem sem kelt zajt, amikor a földbe hull. Ezt a magvető munkát folytassátok továbbra is Olaszországban, Brazíliában, Izraelben, Egyiptomban és Srí Lankán – írta a rendi jubileumra a pápa.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria