Ferenc pápa: Milyen istenképünk van? Félünk Istentől, vagy bízunk benne?

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!

Ma, a liturgikus év utolsó előtti vasárnapján az evangéliumban a talentumokról szóló példázatot hallhatjuk (vö. Mt 25,14–30).

Egy ember, mielőtt elutazna, talentumokat ad szolgáinak, amelyek abban a korban jelentős értékű pénzérmék voltak: az egyik szolgának öt talentumot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet ad, képességeik szerint. A szolga, aki öt talentumot kapott, vállalkozó szellemű: befekteti a pénzt, és másik öt talentumot nyer. Az a szolga is ugyanígy tesz, aki kettőt kapott, és másik kettőt szerez. Az a szolga azonban, aki egyet kapott, gödröt ás, és a földbe rejti urának pénzét.

Amikor ura visszatér, maga ez a szolga magyarázza meg tettének indítékát: „Tudtam, hogy kemény ember vagy, ott is aratsz, ahová nem vetettél, és onnan is szüretelsz, ahová nem ültettél. Félelmemben elmentem, és a földbe rejtettem talentumodat” (Mt 25,24–25). Ez a szolga nem áll bizalmi kapcsolatban urával, hanem fél tőle, és ez meggátolja a helyes cselekvésben. A félelem mindig megbénít, és gyakran vezet hibás döntésekhez. A félelem elveszi bátorságunkat a kezdeményezéstől, arra késztet, hogy biztos megoldásokhoz folyamodjunk, és így semmi jót nem tudunk megvalósítani. Ahhoz, hogy előrehaladjunk és növekedjünk életutunkon, nem szabad félnünk, hanem bíznunk kell!

Ez a példabeszéd megérteti velünk, mennyire fontos, hogy igaz istenképünk legyen. Nem szabad azt gondolnunk, hogy Isten egy gonosz, kemény és szigorú uraság, aki meg akar büntetni minket. Ha bennünk ez a hamis istenkép él, akkor életünk nem lehet termékeny, mert félelemben fogunk élni, és ez nem vezet semmi építő dologhoz, sőt, a félelem megbénít és tönkretesz minket. Gondolkodjunk el és fedezzük fel, milyen a mi tényleges istenképünk! Isten már az Ószövetségben úgy nyilatkoztatta ki magát, mint „irgalmas és könyörületes Isten, lassú a haragra, gazdag szeretetben és hűségben” (Kiv 34,6). Jézus pedig folyamatosan azt mutatta meg nekünk, hogy Isten nem egy szigorú és ellentmondást nem tűrő úr, hanem egy szeretettel és gyengédséggel teli apa, egy végtelenül jóságos apa. Ezért lehet és legyen határtalan bizalmunk benne!

Jézus sokféleképpen megmutatja nekünk az Atya nagylelkűségét és törődését: szavával, gesztusaival, azzal, hogy mindenkit befogad, különösen a bűnösöket, a kicsinyeket és a szegényeket – ahogy erre emlékeztet ma minket a szegények első világnapja –; de intelmeivel is, amelyeket azért intéz hozzánk, hogy ne tékozoljuk el hasztalanul életünket. Ez annak a jele, hogy Isten nagyra értékel minket: ennek tudata hozzásegít ahhoz, hogy minden tettünkért felelősséget vállaló emberek legyünk. A talentumok példabeszéde tehát személyes felelősségre és olyan hűségre szólít minket, amely képessé tesz minket szüntelenül új utakra lépni, anélkül, hogy „elásnánk a talentumot”, vagyis azokat az adományokat, amelyeket Isten ránk bízott és számon kér majd tőlünk.

Szűz Mária járjon közben értünk, hogy hűségesek maradjunk Isten akaratához és kamatoztassuk kapott talentumainkat! Így hasznosak leszünk mások számára, és az utolsó napon az Úr befogad majd minket, és meghív, hogy vegyünk részt örömében.

A Szentatya szavai az Angelus elimádkozása után:

Kedves testvéreim!

Tegnap, Detroitban (az Amerikai Egyesült Államokban) boldoggá avatták Francesco Solano kapucinus atyát. Krisztus alázatos és hűséges tanítványa volt, kitűnt a szegények fáradhatatlan szolgálatában. Tanúságtétele segítse a papokat, a szerzeteseket és a világi hívőket, hogy örömmel éljék meg az evangélium hirdetése és a szegények iránti szeretet közötti kapcsolatot.

Erre akartuk felhívni a figyelmet a szegények első világnapjával, amelyet ma tartunk, és amely Rómában és a világ egyházmegyéiben sok imádságos programban és a javakban való osztozás számos kezdeményezésében nyilvánul meg. Azt szeretném, hogy a szegények álljanak közösségeink középpontjában, ne csak az ehhez hasonló alkalmakkor, hanem mindig; mert ők az evangélium szívében vannak, bennük találkozunk Jézussal, aki megszólít és kérdőre von bennünket az ő szenvedéseiken és szükségleteiken keresztül.

Ma különösen is szeretnék megemlékezni azokról a népekről, akik a háború és a konfliktusok következtében szörnyű szegénységben élnek. Ezért megújítom sürgető felhívásomat a nemzetközi közösséghez, hogy tegyenek meg minden lehetséges erőfeszítést a béke előmozdítására, különösképpen a Közel-Keleten. Külön gondolok a kedves libanoni népre, és imádkozom az ország stabilitásáért, hogy Libanon továbbra is a kölcsönös tisztelet és az együttélés „üzenete” lehessen a térség és az egész világ számára.

Imádkozom a nyoma veszett argentin katonai tengeralattjáró személyzetének tagjaiért is.

Ma van a közlekedési balesetek áldozatainak emléknapja is, amelyet az ENSZ vezetett be. Bátorítom a közintézményeket, hogy komolyan dolgozzanak a balesetek megelőzésén, és buzdítom a járművezetőket, hogy legyenek óvatosak, és tartsák be a közlekedési szabályokat, ami önmaguk és a többiek védelmének első formája.

Köszöntelek mindnyájatokat, családok, egyházközségek, társulatok és egyes hívek, akik Olaszországból és a világ számos részéből jöttetek. Külön is köszöntöm a Dominikai Köztársaság zarándokait; azokat, akik részt vettek a Kassából (Szlovákiából) Rómába szervezett szolidaritási futáson; továbbá a Rómában élő ecuadori közösséget, amely az El Quinche-i Szűzanyát ünnepli. Köszöntöm az Olaszországi Szentháromságos Világi Rend testvériségét, valamint a Civitanova Marche-i, sanzenói, termoli, capuai és nolai híveket, s végül a Padova melletti Mestrinóból érkezett bérmálkozó fiatalokat.

Szép vasárnapot kívánok mindenkinek! Kérlek titeket, ne feledkezzetek el imádkozni értem! Jó étvágyat az ebédhez! A viszontlátásra!

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: News.va

Magyar Kurír