Ferenc pápa: Nem az marad meg, amit harácsoltunk, hanem amit odaadtunk!

Ferenc pápa homíliájának fordítását teljes terjedelmében közöljük.

Hallhattuk az evangéliumi példabeszédben, hogy a szüzek „kimentek a vőlegény elé” (Mt 25,1), mind a tízen. Az élet mindenki számára szakadatlan szólítgatás arra, hogy kimenjünk: az anyaméhből, a szülői házból, a gyermekkorból a fiatalkorba, a fiatalkorból a felnőttkorba, mígnem elmegyünk ebből a világból. Az evangélium hirdetői számára is az élet állandó kifelé haladás: a családi otthonból oda, ahová az Egyház küld, egyik szolgálatból a másikba; mindig átmenetben vagyunk, a végső átmenetig.

Az evangélium emlékeztet bennünket ennek az állandó kifelé haladásnak, az életnek az értelmére: menni a vőlegény elé. Láthatjuk hát, mi végett élünk: annak hirdetéséért, ami az evangéliumban felhangzik éjszaka, azért, akit teljesen csak a halál pillanatában tudunk befogadni: „Itt a vőlegény, menjetek eléje!” A Jézussal való találkozás ad értelmet és irányt az életnek: a vőlegény, „aki szerette az Egyházat, és önmagát adta érte”. Csak ő! A vég világítja meg a megelőző szakaszt. Amint a vetést a termésről ítéljük meg, úgy életünk útját a célra tekintve kell járnunk.

Ekkor az élet, ha az kifelé haladás a vőlegény elé, olyan idő, amelyet arra kaptunk, hogy növekedjünk a szeretetben. Az élet mindennapi készülődés a menyegzőre, hosszú jegyesség. Tegyük fel magunknak a kérdést: úgy élek-e, hogy életem készülődés a vőlegénnyel való találkozásra? Felszentelt szolgálatunkban, a sokféle találkozás, megbeszélendő és megszervezendő teendő mellett, ne feledkezzünk el a legfontosabb szálról, mely végighúzódik életünk szövetén: a vőlegény várásáról! A középpont nem lehet más, csak az Urat szerető szív. Szolgálatunk látható testét csak így fogja fenntartani egy láthatatlan lélek. Így megértjük, amit Pál apostol a szentleckében mond: „Mi nem a láthatókra figyelünk, hanem a láthatatlanokra; a látható ugyanis ideig való, a láthatatlan viszont örök” (2Kor 4,18). Mi tehát ne ragadjunk le a földi dimenzióknál, nézzünk messzebbre! Igaz a híres kijelentés: „Ami lényeges, az a szemnek láthatatlan.” Az életben a lényeges az, hogy halljuk a vőlegény hangját. Az arra hív, hogy mindennap meglássuk az érkező Urat és minden tevékenységünket felkészüléssé alakítsuk a vele való menyegzőre.

Erre emlékeztet bennünket az, ami az evangéliumban a menyegzőre váró szüzeknek lényegi fontosságú: nem az öltözék, nem is a lámpás, hanem a kis edényekben őrzött olaj.

Előkerül ennek az olajnak az első jellemzője: nem szembeötlő. Rejtve marad, nem feltűnő, de nélküle nincs fény. Miből tudjuk ezt? Abból, hogy az Úr szemében nem a külső, hanem a szív számít (vö. 1Sám 16,8). Az, amit a világ keres és fitogtat – a rang, a hatalom, a látszat, a dicsőség – elmúlik, és semmi sem marad utána. A mennybe való készülődéshez elengedhetetlen, hogy távolságot vegyünk a látszattól. Nemet kell mondanunk a „sminkelés kultúrájára”, mely arra biztat, hogy a látszattal törődjünk. Ehelyett az Isten szemében számító szívünket, bensőnket kell tisztogatnunk és őriznünk; nem a külsőt, ami eltűnik.

Eme első jellemzője után – hogy tudniillik nem szembetűnő, hanem lényeges –, van az olajnak egy másik tulajdonsága: azért létezik, hogy elfogyasztódjon. Csak égve lehet világítani! Ilyen az élet: csak akkor árasztunk világosságot, ha mi elhasználódunk, felemésztődünk a szolgálatban. Az élet titka az, hogy a szolgálatért élünk. A szolgálat a belépőjegy az örök menyegző bejáratánál. Az örökkévalóság küszöbén nem az marad meg, amit harácsoltunk, hanem amit odaadtunk (vö. Mt 6,19–21; 1Kor 13,8). Az élet értelme az, hogy választ adunk Isten szeretetjavaslatára. A választ az igazi szereteten, az önátadáson, a szolgálaton keresztül adhatjuk meg. A szolgálattal a bőrünket visszük vásárra, mert a szolgálat azt jelenti, hogy szétosztogatjuk, felemésztjük magunkat. Felszentelt szolgálatunk szempontjából nem az életet szolgálja az, aki nem azért él, hogy szolgáljon. Aki túlságosan azzal törődik, hogy saját életét megmentse, az elveszíti azt.

Az olaj harmadik jellemzője nagy hangsúlyt kap az evangéliumban, ez pedig az előkészítés. Az olajat időben elő kell készíteni és magunkkal kell vinni (vö. Mt 25,4.7). A szeretetet, nyilván, spontán módon kell megélnünk, mégsem lehet rögtönöznünk. Épp az előkészület hiánya jelenti azoknak a szüzeknek a balgaságát, akik a menyegzőn kívül rekednek. Most van itt az előkészület ideje: a jelen pillanatban, nap nap után kell táplálnunk a szeretetet. Kérjük a kegyelmet, hogy mindennap meg tudjuk újítani az Úr iránti első szeretetünket (vö. Jel 2,4), hogy ne hagyjuk kialudni azt! Fenyeget bennünket a nagy kísértés, hogy életünk egy szeretet nélküli életre szürkül, mely üres edényhez, kialudt lámpáshoz hasonló. Ha nem fektetünk be a szeretetbe, az élet kialszik. Akik hivatalosak az Istennel való menyegzőre, nem süllyedhetnek tespedt, lapos, egysíkú életbe, mely lendület nélkül, apró örömök és múló elismerések keresésével vánszorog előre. A színtelen-szagtalan élet, mely önmaga szétosztogatása helyett megelégszik a kötelességteljesítéssel, nem méltó a vőlegényhez.

Most, amikor az év során elhunyt bíborosokért és püspökökért imádkozunk, kérjük azok közbenjárását, akik feltűnés nélkül éltek, akik szívből szolgáltak, akik nap nap után készültek az Úrral való találkozásra! E tanúságtevők példáját követve – akik, hál’ Istennek, sokan vannak – ne elégedjünk meg azzal, hogy rövidlátóan csak a mára figyelünk, hanem legyen távolra, a ránk váró menyegzőre figyelő tekintetünk! Ha életünket átjárja az Isten utáni vágy, és ha kellőképp begyakoroltuk a szeretetet, akkor készek leszünk arra, hogy belépjünk a vőlegény örök hajlékába.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír