Ferenc pápa örömmel köszönti az új melkita görögkatolikus pátriárkát, I. Józsefet

Ferenc pápa – 2017. június 29., csütörtök | 9:40

Ferenc pápa levélben köszöntötte az új antiochiai pátriárkát, Jusszef Abszit, aki az I. József nevet vette fel.


A melkita egyház szinódusa

A melkita görögkatolikus egyház szinódusa megválasztotta az új antiochiai pátriárkát Jusszef Abszi eddigi tarzuszi címzetes érsek személyében, aki 2001 óta a damaszkuszi patriarkális székhelyen szolgált. Az új pátriárka, aki a Szent Pál Missziós Papjai Kongregáció tagja, az I. József nevet vette föl.

A Szentatya egyházi kommuniót engedélyezett I. József pátriárkának, és levélben fejezte ki örömét megválasztása felett. Lelki közelségéről és imáiról biztosította az új pátriárkát. Úgy fogalmazott, megválasztása a melkita görögkatolikus egyház számára nehéz helyzetben történt, amikor a közel-keleti keresztény közösségeknek sajátos módon kell tanúságot tenniük a meghalt és feltámadt Krisztusba vetett hitükről. Ezekben a különösen nehéz időkben a lelkipásztorok hivatása az, hogy szeretetközösséget, egységet, közelséget, szolidaritást és átláthatóságot mutassanak Isten szenvedő népe előtt. A pápa tehát a melkita görögkatolikus egyház szinódusi atyái közötti testvéri összhang fontosságára mutatott rá levelében.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria