Ferenc pápa a Pápai Maronita Kollégium közösségéhez: Ne csak gyakoroljátok, éljétek is a missziót!

Ferenc pápa – 2018. február 17., szombat | 18:59

Az Apostoli Palota Konzisztórium termében fogadta Ferenc pápa február 16-án, pénteken délben a római Pápai Maronita Kollégium 45 fős közösségét, élén François Eid maronita püspökkel, Antiochia maronita pátriárkájának római prokurátorával.

François Eid püspök-rektor a Szentatyát köszöntő beszédében Kierkegaard dán filozófus-teológus író mondására, a „választás keresztségére” emlékeztetett, mely egyúttal a libanoni maronita katolikusok mondása is: vagyis az a választás, mellyel „Jézus földjén maradnak, noha az egy véres ízű döntés”. A püspök-rektor utalt a római maronita kollégium négy és fél évszázados történetére és az alapításra, amikor XIII. Gergely pápa a híres Trevi kútja mellé telepítette őket. A kollégium diákjai különleges képzést kaptak, olyannyira, hogy egy középkori római mondás így hangzott: „Okos, mint egy maronita”.

Ferenc pápa a kollégium közösségéhez intézett beszédében a közelmúltban ünnepelt Szent Maron szerzetesi életpéldájára emlékeztetett, aki nem elégedett meg egy szerény és mérsékelt élettel, hanem a világ szemében szegény életet választotta, amely azonban drága az Úr szemében. A kollégiumnak ebben az ősi római „edzőtermében” megszilárdíthatják az alapokat: mindenekelőtt a nélkülözhetetlen lelki fegyelmet, mely az imádság és benső lelkiélet oszlopain nyugszik.

A Rómában kapott emberi, szellemi és lelki gazdagodás nem jutalom a diákok számára, még kevésbé lehetőség a személyes karrierre, hanem az egy olyan kincs, melyet az eparchiák, egyháztartományok hívei várnak tőlük. Ne csak gyakoroljátok, hanem éljétek is a rátok bízott missziót, mindenféle számítgatás nélkül! – kérte tőlük a Szentatya, majd arra is emlékeztette őket, hogy a mostani szenvedéssel és veszélyekkel teli idők egyúttal reménységet is hordoznak. A rájuk bízott nép a bizonytalanság miatt elvesztette a tájékozódási képességét, és bennük, a hozzájuk küldött pásztorokban keresnek vigasztalást. Arra kérte a pápa őket, hogy őrizzék a békét és a testvériséget, és hogy legyen gondjuk a fiatalokra, majd megáldva őket, a libanoni Miasszonyunk oltalmába ajánlotta őket.

A maronita egyház egy libanoni székhelyű keleti katolikus egyház, mely az Apostoli Szentszékkel teljes közösségben van. Nevét az 5. században élt Szent Maron remetéről kapta, aki Antiochiában élt, és a maroniták első antiochiai pátriárkája volt. Libanonon kívül jelentős maronita közösségek élnek még a Közel-Kelet más részein is, például Szíriában, Jordániában, Palesztinában és Cipruson. A 19. század során nehéz életkörülményeik miatt maroniták ezrei szóródtak szét a világban, így az Amerikai Egyesült Államokban is. A maroniták aktív szerepet játszanak Libanon irányításában. 1991 óta az ország alkotmánya rögzíti, hogy a köztársasági elnöknek mindig maronitának kell lennie. 2016-os adatok szerint a hatmilliós Libanon lakosságának 21 százaléka, 1 millió 260 ezer lélek maronita katolikus keresztény.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria