Ferenc pápa a passzionistákhoz: Közel lenni a szenvedő világhoz

Ferenc pápa – 2018. október 23., kedd | 14:40

A pápa október 22-én fogadta a passzionista szerzeteseket, akik október 6. és 27. között tartják nagykáptalanjukat Rómában.

Ferenc pápa arra kérte a passzionistákat, hogy segítsék elő a lelki gyógyulást és a kiengesztelődést, amelyre nagy szüksége van a régi és új sebektől szenvedő világnak. Szenteljék magukat különösen is a legszegényebbeknek, a legelhagyatottabb helyeken. A Szentatya kiemelte, értékes tanúságtételt jelent a passzionista szerzetesek emberekhez való közelsége, amely hagyományosan a nép missziókban, a lelkivezetésben és a bűnbánat szentségének kiszolgáltatásában jut kifejeződésre.

Az Egyháznak olyan szolgákra van szüksége, akik gyengédséggel szólnak az emberekhez, ítélkezés nélkül meghallgatják és irgalommal befogadják őket. Az Egyház ma erős felhívást érez arra, hogy kilépjen önmagából és elmenjen a földrajzi és egzisztenciális perifériákra – hangsúlyozta a pápa.

A változásoknak ebben a időszakában, amikor korszakváltást élünk át, arra kaptak meghívást a passzionista szerzetesek, hogy figyeljék a jelent és a Szentlélek cselekedeteit, fürkészve az idők jeleit. Új helyzetek új válaszokat igényelnek – mutatott rá a Szentatya. – Keresztes Szent Pál kreatívan válaszolt kora szükségleteire. Regulájában felismerte, hogy „Isten szeretete nagyon találékony és nem igazán a szavak, hanem inkább a tettek és a szeretetteljes példamutatás által mutatkozik meg”. A passzionisták üzenetének ereje és egyszerűsége, amely a kereszten kinyilatkoztatást nyert isteni szeretet, ma is szólni tud a társadalomhoz, amely megtanulta, hogy ne a szavaknak, hanem a tényeknek higgyen.

Sok istenkereső fiatalnak Jézus szenvedése a remény és a bátorság forrása lehet, amely megtanítja nekik, hogy Isten mindenkit egyenként és a végsőkig szeret – zárta a passzionista rend nagykáptalanjának résztvevőihez intézett beszédét Ferenc pápa.

A passzionisták rendjét (lat. Congregatio Passionis Jesu Christi, CP) 1720-ban alapította Keresztes Szent Pál. 1741-ben nyertek pápai jóváhagyást. Szemlélődő életet élnek, s a hármas szerzetesi fogadalommal kötelezik magukat a Krisztus szenvedése iránti tisztelet ápolására és terjesztésére. Ruhájuk: fekete reverenda bőrövvel és rózsafüzérrel, szívük felett a passzionista jelvénnyel.                                             (Magyar katolikus lexikon)

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria