Ferenc pápa péntek reggeli homíliája: A halál az Úr ölelése, várjuk reménységgel!

Ferenc pápa – 2019. november 29., péntek | 18:20

November 29-én, az évközi időszak utolsó előtti napján Ferenc pápa az emberi sors végéről, a halálról elmélkedett a Szent Márta-ház kápolnájában tartott szentmise homíliájában. A halál pillanatában az Úr maga jön el értünk, ám erre a találkozásra készülődnünk kell.

A napi evangéliumban Jézus a végidő jeleinek helyes értelmezése kapcsán így tanít bennünket: „Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak” (Lk 21,33). Ferenc pápa az evangélium szavaihoz kapcsolta elmélkedését: minden elmúlik, de az Úr szavai megmaradnak.

Senki nem tudja közülünk, mikor jön el az ő órája, jóllehet gyakran elnapoljuk azt, és elhitetjük magunkkal, hogy örökké élünk, de ez nem így van. Mindenki hordozza az élet erőtlenségét, ezt a sebezhetőséget. A Civiltà Cattolica folyóiratban most olvasott cikkre utalva a pápa kijelentette: a sérülékenységünk összeköt mindenkit, emiatt egyenlők vagyunk sebezhetőségünkben, ami a halálig vezet bennünket. Ezért megyünk orvoshoz, hogy megtudjuk fizikai sérülékenységünk okát, mások pszichés sebeikkel pszichológushoz fordulnak.

Ferenc pápa a halál elkerülhetetlensége kapcsán szülőhazájáról beszélt, ahol korábban olyan szokás volt divatban, hogy előre megfizették az emberek a temetésüket, nehogy a költségeket ráterheljék a családjukra. Amikor fény derült a temetkezési vállalatok csalására, elmúlt a divat. Sokszor becsapjuk magunkat annak illúziójával, hogy örökké élünk. A halál bizonyossága benne van a Szentírásban és az evangéliumban, de az Úr ezt nekünk úgy mutatja be, mint egy találkozást, amihez a reményt társítja. Azt kéri tőlünk, hogy készüljünk a találkozásra, mert a halál találkozás. Elénk jön, kézen fog bennünket, és magával visz. Ez nem gyászbeszéd, hanem evangélium. Mindnyájan sérülékenyek vagyunk, de mindenkinek van egy ajtaja, amin egyszer az Úr kopogtatni fog.

Jól fel kell tehát készülni a harangszóra, amikor az Úr kopogtat. Imádkozzunk egymásért, hogy készek legyünk bizalommal ajtót nyitni az Úrnak – kérte a pápa. Amit az életben magunknak összegyűjtöttünk, abból semmit nem viszünk magunkkal, de elvisszük az Úr ölelését. Gondoljunk saját halálunkra! Én elmúlok? Mikor? Nincs benne a naptárban, de az Úr tudja. És imádkozzunk hozzá:

Készítsd fel a szívemet, hogy jól haljak meg, békében, reménységgel!

Ez kísérje végig az életünket, hogy az Úrral élünk itt, és hogy az Úrral élünk majd a másik oldalon. Imádkozzunk egymásért! – ismételte Ferenc pápa pénteki homíliájának végén.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria