Ferenc pápa a római brazil papokhoz: A papi testvériség megtartó erő

Ferenc pápa – 2017. október 22., vasárnap | 15:04

A Szentatya október 21-én délelőtt a Konzisztórium teremben találkozott a római Piusz Brazil Pápai Kollégium papjainak százfős küldöttségével.

A pápa az aparecidai Miasszonyunk kegyszobra megtalálásának 300. évfordulója alkalmából köszöntötte a brazil papokat. Arról beszélt nekik, hogy távol a hazától, lelkipásztori feladatok nélkül, könnyen adódhat, hogy megbomlik a papi élet négy tartópillérének – a lelki, az emberi, a lelkipásztori és a tudományos dimenziók – egyensúlya.

Jóllehet, a tanulmányoknak itt elsőbbsége van, de nem szabad sohasem elhanyagolni a lelki életet, melynek része a napi szentmise, a mindennapos imádság, a rózsafüzér, a Szentírás olvasása, az Úrral való személyes találkozás – figyelmeztette Ferenc pápa a Rómában tanuló brazil papokat. – Emellett törődni kell a lelkipásztori feladatokkal is, amennyire a körülmények megengedik. Az emberi dimenzió tekintetében pedig nem szabad szem elől téveszteni a tanulmányok egyházi és missziós jellegét.

A pápa külön kiemelte beszédében a papi testvériség jelentőségét, melynek ápolása a leghatékonyabb gyógyszer az egyensúlyvesztés ellen. „Szem előtt kell tartani, hogy a papszentelés révén egy igazi családot alkotunk, és éppen ezért lelkipásztori szeretetünknek elsőként a paptestvéreink felé kell irányulnia. Ezt az összetartozást, azt, amikor a papok egymás testvéreiként élnek, szívesen látja Isten népe is.”

Brazíliának szüksége van a testvéri, egymással szolidáris papságra, mely együtt néz szembe a nehézségekkel. Meggyőződésem, hogy hazátok felülemelkedik a jelenlegi válságon, és bízom abban is, hogy ennek ti főszereplői lesztek – osztotta meg végül reményét a Szentatya.

* * *

Ferenc pápa október 19-én, csütörtökön fogadta Sergío da Rocha érseket, a brazil püspökök nemzeti konferenciájának elnökét. A találkozó elsődleges célja az volt, hogy a főpásztor a brazil püspökök nevében megköszönje a pápának a különleges püspöki szinódus meghirdetését a pánamazonasi térség számára, valamint a brazil vértanúk október 15-i boldoggá avatását.

Emellett beszéltünk még a brazíliai egyház helyzetéről, de főként a püspökök következő, az ifjúságról szóló szinódusáról. A pápa mindig nagylelkűen fogad bennünket, érdeklődik közösségeink és az ország társadalmi helyzete iránt. A Szentatya mindig a remény jele számunkra, támogat bennünket abban, hogy az Egyház Brazíliában továbbra is segítse az országot az igazság, az igazságos társadalom és a béke építésében, de leginkább a szegények segítésében – nyilatkozta a brazil érsek a Vatikáni Rádiónak.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria