Ferenc pápa: A Szentlélek adja meg a keresztény ember identitását

Ferenc pápa – 2014. szeptember 2., kedd | 14:58

A keresztények a Szentlélektől nyerik tekintélyüket, nem az emberi bölcsességből vagy a teológiai diplomából – emelte ki reggeli szentbeszédében Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában szeptember 2-án. A Vatikáni Rádió tudósítását olvashatják.

Az embereket megdöbbentette Jézus tanítása, mert szavának tekintélye volt – emlékeztetett a Szentatya, aki az evangéliumi szakaszból kiindulva elmélkedett az Úr tekintélyének természetéről, illetve a belőle következő keresztény identitásról.

Jézus nem egyszerű prédikátor volt, hiszen a Szentlélektől felkenve kapta meg tekintélyét. Jézus Isten felkent fia volt, akit azért küldött, hogy üdvösséget, szabadságot hozzon az embernek. Egyesek azonban megbotránkoztak Jézus stílusán, identitásán és szabadságán – fogalmazott a pápa.

Majd így folytatta: Mi pedig föltehetjük magunknak a kérdést, milyen a mi keresztény identitásunk? Jól mondja Szent Pál az első korintusi levélben (vö. 1Kor 2,10b–16): ezekről a dolgokról mi nem az emberi bölcsesség sugallta szavakkal beszélünk. Pál nem azért hirdette az evangéliumot, mert a Lateráni vagy a Gergely Egyetemen tanult… Nem és nem! Nem emberi bölcsességgel, hanem a Lélek által tanított szavakkal hirdetett, a Lélektől felkenve, s a „lelkiekhez lelkieket mérve”. De az ember saját erejéből nem érti meg Isten Lelkének dolgait, egyedül nem képes fölfogni azokat.

Ezért ha mi, keresztények, nem értjük meg a Lélek dolgait, nem adjuk tovább, és nem tanúskodunk róla, elveszítjük identitásunkat – figyelmeztetett a Szentatya. – Az ilyenek számára a Lélek dolgai őrültségek, mert nem képesek értelmezni őket. A Szentlélek által mozgatott ember azonban szabad anélkül, hogy őt bárki más megítélné.

A keresztény identitás tehát Krisztus gondolata, vagyis Krisztus Lelke. Az, ha nem a világ szemlélete szerint élünk, nem úgy gondolkodunk, nem úgy ítélkezünk. Lehet öt diplomád is teológiából, és mégsincs benned a Szentlélek. Lehetsz nagy teológus, de nem vagy keresztény, mert nincs meg benned Isten Lelke. A Szentlélek adja meg a tekintélyedet, az identitásodat! – nyomatékosította a pápa.

A nép ezért nem szerette e prédikátorokat, törvénytudókat, mert bár teológiáról beszéltek, nem tudtak a szívhez szólni, nem adtak szabadságot. Nem voltak képesek elvezetni a népet saját identitásához, mert nem voltak felkenve a Szentlélek által. Jézus tekintélye és a keresztény ember tekintélye éppen ebből a képességből ered, hogy megértsük a Lélek dolgait, beszéljük a Lélek nyelvét. A Szentlélek felkenéséből származik – mondta Ferenc pápa.

Hányszor és hányszor találkozunk a hívek között egyszerű idős asszonyokkal, akik talán még az általános iskolát sem végezték el, de jobban beszélnek egy teológusnál, mert bennük van Krisztus Lelke! Az a Lélek, amely Szent Pálban is megvolt, és amit mindannyiunknak kérnünk kell. Urunk, add meg nekünk a keresztény identitást, amilyen neked volt! Add nekünk Lelkedet. Add meg nekünk, hogy úgy gondolkozzunk, érezzünk, beszéljünk, ahogy Te, vagyis add nekünk, Urunk, a Szentlélek felkentségét – fohászkodott kedd reggeli homíliája végén Ferenc pápa.

Magyar Kurír