Ferenc pápa a szentszéki diplomatáknak: Hogy reméljünk, realistának és bátornak kell lennünk

Ferenc pápa – 2020. január 10., péntek | 16:50

A polgári év elején, január 9-én délelőtt fogadta a Szentszékhez rendelt diplomatákat Ferenc pápa. Hozzájuk intézett beszédében – végigtekintve a 2019-ben tett apostoli utazásokat – a Szentatya aggodalmát fejezte ki a világ számos pontján érezhető feszültség és fennálló konfliktus miatt, ugyanakkor biztatott, hogy mindezek ellenére ne veszítsük el a reményt.

A remény a keresztények alapvető erénye, az előttünk álló új évet ezzel a lelkülettel kezdjük meg – fogalmazott Ferenc pápa. Ahhoz, hogy reméljünk, realistának kell lennünk, tudatában kell lennünk a korunkat érintő problémáknak, néven kell nevezni azokat, majd bátran szembenézni a kihívásokkal. Az emberiség magán viseli a háborúk sebeit, melyek mindig a legszegényebbeket és a leggyengébbeket sújtják. Sajnos a most kezdődő év sem bátorító jelekkel indul, a feszültség és az erőszak kiéleződésének vagyunk tanúi – utalt a pápa többek között az amerikai–iráni konfliktusra.

A pápa köszönetet mondott a ciprusi nagykövetnek, aki a szentszéki diplomáciai testület dékánjaként mondott köszöntőbeszédet. Az eseményen Habsburg-Lotharingiai Eduárd szentszéki nagykövet képviselte Magyarországot. A Szentszék jelenleg 183 állammal tart fenn diplomáciai kapcsolatot, továbbá az Európai Unióval és a Szuverén Máltai Lovagrenddel. 89 nagykövetség római székhelyű, de itt található az Arab Államok Ligájának, valamint az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának hivatala is.

Apostoli utazásait Ferenc pápa 2019-ben Latin-Amerikában kezdte, ahol részt vett a panamai ifjúsági világtalálkozón. A Szentatya számára mindig nagy öröm a fiatalokkal találkozni, akik egy emberibb világ építéséről álmodnak. Ők társadalmaink jövője és reménysége. Ezért is szomorú, amikor a felnőttek, beleértve a papokat is, súlyos bűncselekményt követnek el a fiatalok, gyermekek és serdülők ellen. Ezek a bűnök sértik Istent, és súlyos károkat okoznak az áldozatoknak. Ezért hívta össze tavaly februárban a pápa a Vatikánba a világ püspökeit, hogy a kiskorúak védelmét hatékonyan elősegítsék.

Ezt a célt szolgálja az idén május 14-én rendezendő világtalálkozó, amelynek témája: helyreállítani a globális nevelési egyezményt. Nyitott és inkluzív nevelésre van szükség egy testvéribb emberiség megteremtéséhez – mutatott rá a pápa. A nevelés nemcsak az iskola feladata, hanem a családé és az egyházaké is. Párbeszédet kell folytatni a fiatalokkal és a nemzedékek közötti szolidaritás jegyében oda kell figyelni az idősekre, a születendő életekre.

A teremtett világ megóvása közös aggodalmunk, amire sok fiatal próbálja felhívni a politikusok figyelmét – folytatta beszédét a pápa. Fenntartható és átfogó fejlődésre van szükség, ami sürgős ökológiai megtérést kíván. Sajnálatos módon a nemzetközi politika válasza a klímaváltozás okozta globális kérdésekre továbbra is elégtelen.

A 2019 második apostoli utazásának célpontja az Egyesült Arab Emírségek volt: ez volt a történelem első pápalátogatása az Arab-félszigeten. Abu-Dzabiban Ferenc pápa nagyon fontos dokumentumot írt alá az emberi testvériségről a béke és az együttélés érdekében az Al-Azhar egyetem főimámjával. Az egyre inkább soknemzetiségű és multikulturálissá váló társadalmakban elő kell segíteni a keresztények és muzulmánok közötti kölcsönös megértést. El kell utasítani a terrorizmust, Isten nevével nem lehet igazolni az öldöklést – hangsúlyozta ismét Ferenc pápa. Az állampolgárság intézményét kell erősíteni, amely a jogok és kötelességek egyenlőségén alapszik. Tiszteletben kell tartani a vallásszabadságot, kerülni a kisebbségek hátrányos megkülönböztetését. A jövő nemzedékeit pedig a vallásközi párbeszédre kell nevelni.

A Földközi-tenger térségében és a Közel-Keleten elhúzódó feszültségekkel kapcsolatban a pápa kiemelte: meg kell oldani a szíriai helyzetet, ahol az elmúlt években dúló háború súlyos károkat okozott. A Szentszék hálás Jordániának és Libanonnak a sok ezer szíriai menekült befogadásáért.

Különösen aggasztó jelek érkeznek a Közel-Kelet térségéből. Az Irán és az Amerikai Egyesült Államok között kialakult feszültség veszélyezteti Irak lassú újjáépítési folyamatát, és egy nagyobb léptékű konfliktus kialakulásával fenyeget. A pápa ismét felhívást intézett az érdekelt felekhez, hogy kerüljék el az összeütközést, tartsák életben a párbeszédet és gyakoroljanak önkontrollt, betartva a nemzetközi törvényeket.

A közelmúlt egyik legsúlyosabb humanitárius válságát éli Jemen, mint ahogy Líbiában is fellángolt az erőszak – folyatta kitekintését Ferenc pápa. A szélsőséges csoportok támadásai, az elhúzódó konfliktus jó táptalaja a kizsákmányolásnak és az emberkereskedelemnek. A szegénység vagy háború elől menekülők közül sokan a szervezett bűnözés hálójába esnek, kínzás, szexuális erőszak és zsarolás áldozataivá válnak. A világon nem veszik figyelembe sok ezer ember jogos menekültstátusz-kérelmét és humanitárius igényeit, védelmét. A pápa fájdalommal állapította meg, hogy a Földközi-tenger továbbra is olyan, mint egy nagy temető. Az államok sürgősen vállaljanak felelősséget a tartós megoldások érdekében – szorgalmazta.

Ferenc pápa tavaly fölkeresett három kelet-európai országot is: Bulgáriát, Észak-Macedóniát, valamint Romániát. Mindhárom az évszázadok során hídként működött kelet és nyugat között, különböző kultúrák, népek és civilizációk találkozópontja volt. Az itt tapasztaltak megerősítették a pápa meggyőződését, mennyire fontos a párbeszéd és a találkozás kultúrája a békés társadalom építéséhez, amelyben mindenki szabadon kifejezheti saját etnikai és vallási hovatartozását. A Nyugat-Balkán, a Kaukázus, köztük Grúzia elhúzódó konfliktusaira is emlékeztetett a Szentatya. A Szentszék bátorítja Ciprus újraegyesítésének folyamatát, illetve Ferenc pápa sürgeti, hogy vessenek véget a kelet-ukrajnai háborúnak. Mindehhez a kulcsot a párbeszédben találjuk meg.

A Szentszék kezdettől fogva érdeklődéssel kísérte az európai tervet. Idén 50 éve, hogy megfigyelőként tagja az Európa Tanácsnak. Az európai terv ma sem veszített aktualitásából: garantálni a fejlődést a tagországoknak, békét nyújtani a felvételt kérő államoknak. Ebben az összefüggésben emlékeztetett a pápa az európai földrész szolidaritásának fontosságára, amely a római pietas és a keresztény caritas kettősségében gyökerezik. Ha hiányoznak a közös értékek, akkor a megosztottság, és nem az összefogás érvényesül. Harminc éve omlott le a berlini fal, a földrész történelmének egyik legszörnyűbb jelképe. A megosztás kultúrája eltávolítja egymástól az embereket, és megnyitja az utat a szélsőség és az erőszak előtt. Ehelyett a kiengesztelődés és a szolidaritás hídjait kell építeni – buzdított Ferenc pápa.

A béke és a kiengesztelődés jelét tapasztalta a pápa tavalyi afrikai utazása során. Sajnos azonban olyan országokban, mint Burkina Faso, Mali, Niger és Nigéria, jelen van az erőszak, sok keresztényt üldöznek és megölnek az evangélium iránti hűségük miatt. A nemzetközi közösség segítse ezeket az országokat a terrorizmus elleni küzdelemben – sürgette a pápa. Olyan stratégiákra van szükség, amelyek nemcsak a biztonságra irányulnak, hanem visszaszorítják a szegénységet, javítják az egészségügyi rendszert, a humanitárius ellátást, tiszteletben tartják a jó kormányzás és a polgári jogok követelményeit. Ez biztosíthatja a valós társadalmi fejlődést.

Ausztráliában ugyan nem járt a Szentatya, de beszédében kitért a szörnyű tűzvészre, amely próbára teszi Ausztrália és Óceánia népeit. Imáiról és lelki közelségéről biztosította őket.

A Katolikus Egyház idén ünnepli a Mária mennybevétele dogma kihirdetésének 70. évfordulóját. A pápa annak a kívánságának adott hangot, hogy ismerjék el a világban a nők értékes szerepét, amelyet a társadalomban betöltenek. Szűnjön meg minden igazságtalanság, egyenlőtlenség és erőszak, amelynek ki vannak téve. A nők ellen elkövetett erőszak istenkáromlás. Nemcsak bűncselekmény, hanem olyan bűn, amely lerombolja a harmóniát, a költészetet és a szépséget, amelyet Isten akart adni a világnak. Mária mennybevétele segít minket abban, hogy meglássuk földi zarándokutunk végét, azt a napot, amikor az igazságosság és a béke teljesen helyreáll – zárta beszédét Ferenc pápa.

Ferenc pápa diplomatákhoz intézett beszédéről bővebben ITT olvashatnak.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria