Ferenc pápa a szombat reggeli szentmisén azokért imádkozott, akik hasznot akarnak húzni a válságból

Ferenc pápa – 2020. április 4., szombat | 17:30

Április 4-én, szombaton reggel a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmise elején Ferenc pápa azokért imádkozott, akik hasznot akarnak húzni a jelenlegi válságból. Arra buzdított, hogy mindig jót cselekedjünk.

Ebben a viharos, nehéz és fájdalommal teli időszakban az embereknek lehetősége van arra, hogy ezt vagy azt tegyék, és sok jót csinálnak. Vannak azonban, akik nem annyira jó dolgokra vetemednek, kihasználva a pillanatot a maguk hasznát keresik. Imádkozzunk az Úrhoz, hogy mindannyiunknak adjon tiszta és átlátható lelkiismeretet, olyat, ami miatt nem kell szégyenkeznünk, amikor belelát Isten – mondta a szentmise elején Ferenc pápa. A napi evangéliumban (Jn 11,45–56) megjelenő farizeusok és a főpap példája alapján homíliájában azt elemezte, hogy miként működik a kísértés.

A kísértés a nyugtalanság érzésével kezdődik – magyarázta a pápa. A főpapok esetében a nyugtalanság Keresztelő Jánossal kezdődött. Mivel azonban tevékenységének nem voltak komoly következményei, békén hagyták. Eljött aztán Jézus, akit Keresztelő János előre jelzett. Csodákat tett, de mindenekelőtt beszélt az emberekhez, akik megértették és követték Őt. Jézus azonban nem mindig tartotta be a törvényt. Ez nyugtalanította a főpapokat – mutatott rá Ferenc pápa.

Ekkor elkezdték próbára tenni. Előfordult, hogy a kérdéseikre Jézus által adott bölcs válasz megdöbbentette őket, mint például, amikor az asszonyról kérdezték, akinek hét férje volt (vö. Mt 22,23–34). Máskor megszégyenültek, mint a házasságtörő asszony esetében (vö. Jn 8,1-11). Amikor aztán semmi nem működött Jézus ellen, akkor katonákat küldtek, hogy letartóztassák. Még a katonákat is rabul ejtették Jézus szavai. Egyesek hittek neki, mások feljelentették őt.

Végül a főpapok eljutottak arra a pontra, hogy döntést hoztak, hogy megszabadulnak Jézustól. Veszélyesnek találták és azon tanakodtak, hogy mit tegyenek. Látták: jeleket és csodákat tesz, és ha hagyják, hogy folytassa tevékenységét, mindenki hinni fog benne. Ez veszélyes. Az emberek követni fogják és eltávolodnak majd a főpapoktól. A rómaiak pedig eljönnek és lerombolják a templomot és a zsidó nemzetet. Ebben a gondolkodásmódban van valami igazság, de egészében nem igaz. Csak önigazolás volt – nyomatékosította a pápa.

Ferenc pápa a Jézus idejében élt vezetők példája alapján kifejtette, miként működik a kísértés bennünk. Egy apró vággyal vagy ötlettel kezdődik, ami aztán megerősödik, majd megfertőz másokat is. Végül önigazoláshoz vezet, amire azért van szükség, hogy belül megnyugtassuk magunkat. Ennek az ellenszere, ha felismerjük magunkban a folyamatot, ami a szívünket, átalakítja jóból rosszá... Ritkán fordul elő, hogy a kísértések mind egyszerre érkezzenek. Az ördög így jár el – figyelmeztetett a pápa.

Amikor felismerjük, hogy bűnbe estünk, forduljunk az Úrhoz megbocsátásért. Ez az első lépés, amit meg kell tennünk – mutatott rá a Szentatya. Után tegyük fel a kérdést: Hogyan estem bele ebbe a bűnbe? Hogyan kezdődött ez a folyamat a lelkemben? Hogyan növekedett? Kit fertőztem meg vele? Végül pedig, hogyan kerestem önigazolást a bűnbeesésre?

Homíliája végén a pápa rámutatott: Jézus élete mindig példa arra, hogy ami vele történt, velünk is megtörténik. Majd a Szentlélekhez fohászkodott, hogy segítsen ezt tudatosítani magunkban.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria