Ferenc pápa a találkozás kultúráját népszerűsítő diákokat köszöntött Medellínben

Ferenc pápa – 2017. szeptember 11., hétfő | 11:29

Kolumbiai apostoli útja során szeptember 9-én, szombaton a medellíni szentmise végén a pápa találkozott a 2013 óta pápai jogúnak számító alapítvány, a Scholas Occurrentes diákjaival.

Állami és magán-, felekezeti és nem vallásos iskolák olyan nemzetközi hálózatáról van szó, amely több mint húsz évvel ezelőtt született Argentínában Bergoglio érsek kezdeményezésére. A „találkozás iskoláinak” hívják ezeket csoportokat, amelyek ma már az egész világon, 190 országban vannak jelen, közel 450 ezer intézményben. Mottójuk: „nemet mondunk a kirekesztésre, igent a befogadásra”.

A gyermekek megosztották a pápával reményeiket és nehézségeiket. Köszönetet mondtak azért, hogy megteremtette ezt a másoktól teljesen eltérő nevelési intézményt, Ferenc pápa pedig köszönetét fejezte ki, hogy felvállalták ezt az iskolai kezdeményezést, amely a harmóniát a képzésen és a kultúrán keresztül kívánja elérni. Arra buzdította őket, hogy kortársaik körében mozdítsák elő ezt a fajta nevelést.

„A Scholas Occurrentes intézményeiben senkire nem mondanak nemet, mindenki értékes. Gyakran a nevelés területén elitista szemlélet szerint gondolkodnak. Itt azonban mindenkinek megadják ugyanazokat az esélyeket, elsősorban azért, mert fiatalokról van szó, akiknek szembe kell nézniük az élettel és fel kell készülniük arra, hogy a jövő társadalmában működjenek” – mondta korábban Ferenc pápa az általa alapított intézményről.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria