Ferenc pápa találkozott a Scholas Occurrentes ifjúsági program iraki résztvevőivel

Kitekintő – 2021. március 6., szombat | 14:34

Iraki apostoli látogatása első napjának végén, március 5-én, pénteken este Ferenc pápa találkozott a bagdadi Scholas Occurentes Alapítvány programjaiban részt vevő fiatalokkal.

A Szentszék Sajtóirodájának tájékoztatása szerint a fiatalok az országban jelen lévő különböző vallási felekezetekből érkeztek, és az alapítvány olaszországi koordinátora, Mario Del Verme kísérte őket.

„A fiatalok mindegyike elmondta a pápának, milyen jövőről álmodnak – olvasható a szentszéki közleményben. – A Szentatya kérte őket, hogy reméljenek, és keressék azokat a csillagokat, amelyek irányíthatják őket az útjukon.”

A rövid találkozóra akkor került sor, amikor a pápa visszatért a bagdadi apostoli nunciatúrára, ahol látogatása során tartózkodik. A találkozó a Scholas Occurentes fiataljaival helyi idő szerint nem sokkal este fél 7 után ért véget.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Vatican News

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria