Ferenc pápa a TED2017 résztvevőihez: Szükségünk van egymásra!

Ferenc pápa – 2017. április 27., csütörtök | 7:11

Április 25-én a szentatya videoüzenetet küldött a kanadai Vancouverben megrendezett TED2017 konferenciára: a találkozás kultúráját, a testvériséget, a szolidaritást, a reményt, a gyengédség forradalmát hangsúlyozta.

A szentatya beszédét teljes terjedelmében közöljük.

Jó estét, vagy jó napot, nem tudom hány óra van nálatok!

Akárhány óra legyen is, örülök, hogy bekapcsolódhatom találkozótokba. Nagyon tetszett a cím – „The future you” –, mert miközben a holnapra tekint, már mostantól párbeszédre hív: a jövőbe tekintve arra hív, hogy egy „te”-hez fordulj. „The future you”, a jövőt te hozod létre, vagyis találkozások hozzák létre, mert az élet kapcsolatokon keresztül zajlik. Hosszú élettapasztalat érlelte meg bennem egyre jobban azt a meggyőződést, hogy valamennyiünk léte összekapcsolódik a többiekével: az élet nem elmúló idő, hanem találkozásra szolgáló idő.

Amikor szenvedő betegekkel találkozom, és hallgatom őket, vagy migránsokkal, akik iszonyatos nehézségekkel néznek szembe jobb jövő érdekében, vagy rabokkal, akik a poklot hordják szívükben, vagy olyan emberekkel, különösen fiatalokkal, akiknek nincs munkájuk, akkor gyakran felteszem magamnak a kérdést: „Miért éppen ők, és nem én?” Én is migránscsaládba születtem: apukám, a nagyszüleim, sok más olaszhoz hasonlóan, Argentínába indultak, és megismerték a nincstelenek sorsát. Én is lehettem volna a mai „kidobott” emberek között. Ezért szívemben mindig ott a kérdés: „Miért éppen ők, és nem én?”

Mindenekelőtt azt szeretném, ha ez a találkozó emlékeztetne minket arra, hogy szükségünk van egymásra, hogy senki sem sziget, senki sem öntörvényű, a többiektől független lény, csak együtt építhetjük a jövőt, senkit sem kizárva. Gyakran nem is gondolunk rá, de valójában minden összekapcsolódik, és rászorulunk arra, hogy helyreállítsuk kapcsolatainkat: azt a kemény ítéletet, amelyet szívemben táplálok valamely fivéremmel vagy nővéremmel szemben, azt a be nem gyógyult sebet, azt a meg nem bocsátott rosszat, azt a haragot, amely csak árt nekem; kisebbfajta háborút hordok bensőmben, tűzfészek van a szívemben, amelyet el kell oltanom, hogy ne váljon tűzvésszé, és ne hagyjon hamut.

Ma sokan vannak, akik különböző okokból nem hisznek a boldog jövő lehetőségében. Komolyan kell venni ezeket a félelmeket, de ezek nem legyőzhetetlenek.

Felülemelkedhetünk rajtuk, ha nem zárkózunk magunkba. Hiszen a boldogság egyedül úgy tapasztalható meg, mint ajándék, annak ajándéka, amikor minden rész összhangban van az egésszel. A természettudományok is – jobban tudjátok, mint – ma olyan valóságértelmezést kínálnak, amelyben minden dolog a többivel állandó összeköttetésben, kölcsönös érintkezésben létezik.

Ezzel elérkeztem második üzenetemhez. Milyen jó lenne, ha a tudományos és technológiai innovációk gyarapodásával egyre nagyobb társadalmi egyenlőség és inklúzió is együtt járna! Milyen jó lenne, hogy miközben új távoli bolygókat fedezünk fel, újra felfedeznénk körülöttünk élő fivéreink és nővéreink szükségleteit is! Milyen jó lenne, ha a testvériség, ez az oly szép és néha kényelmetlen szó, nem szűkülne puszta szociális támogatássá, hanem alapmagatartássá válna a politika, a gazdaság, a tudomány terén meghozott döntésekben, az egyének, a népek és országok közötti kapcsolatokban! Csak a testvériségre, a konkrét szolidaritásra nevelés tudja legyőzni a „kidobás kultúráját”, amely nemcsak az élelmet és a tárgyakat érinti, hanem főleg az embereket, akiket kirekesztenek a technikai-gazdasági rendszerek, amelyeknek középpontjában – anélkül, hogy észrevennénk – gyakran már nem az ember áll, hanem az ember által létrehozott termékek állnak.

A szolidaritás olyan szó, amelyet sokan ki akarnak törölni a szótárból. A szolidaritás azonban nem egy automata mechanizmus, nem lehet előre beprogramozni vagy megparancsolni, hanem egy szabad válasz, amely az egyén szívéből születik. Igen, egy szabad válasz! Ha valaki megérti, hogy élete a számos ellenmondás közepette is ajándék, és hogy a szeretet az élet forrása és értelme, hogyan foghatná vissza azon vágyát, hogy jót tegyen másokkal?

Hogy tevékenyek legyünk a jóban, ahhoz szükség van emlékezetre, szükség van bátorságra, és kreativitásra is. Azt mondták nekem, hogy a TED-re rengeteg igen kreatív ember gyűlik egybe. Igen, a szeretet kreatív, konkrét, leleményes választ igényel. Nem elegendők a jó elhatározások és a megszokott formulák, amelyek gyakran csak lelkiismeretünk megnyugtatására szolgálnak. Segítsük egymást emlékezni arra, hogy a többiek nem statisztikai adatok, nem számok: a másik embernek van arca, a „te” mindig egy konkrét arc, egy testvér, akinek gondját kell viselnünk.

Van egy történet, amelyet Jézus azért mesélt el, hogy megértesse, mi a különbség aközött, aki nem fárasztja magát, és aközött, aki gondját viseli a másiknak. Valószínűleg hallottatok már róla: ez az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszéd. Amikor megkérdezték Jézustól, hogy ki az én felebarátom – vagyis hogy kivel kell törődnöm –, ő ezt a történetet mesélte el, egy olyan ember történetét, akit rablók támadtak meg, kirabolták, megverték, és otthagyták az útszélen. Arra járt két, abban a korban nagyon tisztelt ember, egy pap és egy levita, akik meglátták, de továbbhaladtak anélkül, hogy megálltak volna. Aztán odaérkezett egy szamariai, aki egy megvetett etnikumhoz tartozott, és ez a szamariai, amikor észrevette a földön fekvő sebesültet, nem ment tovább, mint a többiek, mintha az az ember senki se lenne, hanem megszánta őt. Szánalom ébredt benne, és ez a könyörület nagyon konkrét tettekre indította: olajat és bort öntött az ember sebeire, fogadóba vitte, és saját pénzén kifizette az ellátását.

Az irgalmas szamaritánus története a mai emberiség története. Az úton, ahol a népek haladnak, sok sebet ejt az, hogy az élet középpontjában a pénz áll, a dolgok és nem a személyek állnak. Gyakran azok, akik önmagukat derék embernek tartják, nem törődnek másokkal, ott hagynak sok embert, egész népeket az út porában. De olyan is van, aki egy új világnak ad életet, aki gondját viseli másoknak, saját kárára is. Nem lehet szeretni ugyanis – mondta Kalkuttai Teréz anya –, csak saját kárunkra.

Sok mindent kell tennünk, és együtt kell tennünk! De hogyan tegyük abban a rossz levegőben, amelyet belélegzünk? Hála Istennek egyetlen rendszer sem tudja megszüntetni a nyitottságot a jóra, az együttérzést, azt a képességet, hogy szembeszálljunk az emberi szívből fakadó rosszal. Azt gondolhatjátok: „Igen, ezek szép szavak, de én nem vagyok sem az irgalmas szamaritánus, sem Kalkuttai Teréz anya.” Pedig valamennyien értékesek, helyettesíthetetlenek vagyunk Isten szemében. A konfliktusok éjszakájában, amelyen átmegyünk, mindannyian lehetünk egy-egy égő gyertya, amely arra emlékeztet, hogy a fény az, ami győzedelmeskedik a sötétségen, nem pedig fordítva.

Számunkra, keresztények számára a jövőnek van egy neve, ez a név pedig a remény. Remélni nem azt jelenti, hogy naiv optimisták vagyunk, akik nem látják a rossz drámáját az emberiség életében. A remény annak a szívnek az erénye, amely nem zárkózik be a sötétségben, nem ragad le a múltnál, nemcsak elvan a jelenben, hanem képes meglátni a holnapot. A remény a jövőre nyíló kapu. A remény az élet alázatos és rejtett magja, amely viszont idővel terebélyes fává növekszik; mint a láthatatlan élesztő, amely megkeleszti az egész tésztát, és ízt ad az egész életnek. És rengeteget tud tenni, mert elegendő egyetlen, reményből táplálkozó fényecske, és a sötétség már nem is borít be mindent. Egyetlen ember is elég ahhoz, hogy legyen remény, és az az ember te is lehetsz! Aztán jön majd egy másik „te”, egy újabb „te”, és együtt már „mi” vagyunk. A remény vajon akkor kezdődik, amikor már „mi” vagyunk? Nem! A „te”-vel kezdődik el! Amikor már „mi” vagyunk, akkor forradalom kezdődik.

A harmadik és egyben utolsó üzenet, amelyet szeretnék ma megosztani veletek, épp a forradalomra vonatkozik: a gyengédség forradalmára. Mi a gyengédség? A közel lépő és konkrét szeretet. Olyan mozgás, amely a szívből indul ki, és elér a szemhez, a fülhöz, a kézhez. A gyengédség azt jelenti, hogy használom a szememet, hogy meglássam a másikat, használom a fülemet, hogy meghallgassam a másikat, meghalljam kicsinyek, a szegények, a jövőtől rettegők kiáltását, és hogy meghalljam közös otthonunknak, a szennyezett és beteg földnek a csendes kiáltását is. A gyengédség azt jelenti, hogy használom a kezemet és a szívemet, hogy megsimogassa a másikat, hogy gondoskodjam róla.

A gyengédség a kicsinyek nyelve, annak nyelve, aki rászorul a másikra: a gyermek az apukáját és anyukákát a simogatásukon, a tekintetükön, a hangjukon, a gyengédségükön keresztül szereti és ismeri meg. Szívesen hallgatom, amikor egy apuka vagy anyuka a kisgyermekéhez beszél, amikor ők is gyermekké válnak, amikor úgy beszélnek, mint ő, a gyermekük. Ez a gyengédség: leereszkedés a másik szintjére. Isten is leereszkedett Jézusban, hogy a mi szintünkön legyen. Ez az irgalmas szamaritánus útja. Jézus is ezen az úton járt: leereszkedett, egész életét a szeretet konkrét emberi nyelvével élte meg.

Igen, a gyengédség az az út, amelyen a legbátrabb és legerősebb férfiak és nők jártak. A gyengédség nem gyengeség, hanem erő. A szolidaritás útja, az alázat útja. Hadd mondjam ki világosan: minél nagyobb a hatalmad, minél nagyobb hatással vannak cselekedeteid az emberekre, annál alázatosabbnak kell lenned. Mert különben a hatalom tönkre tesz téged, te pedig tönkre teszel másokat. Argentínában azt mondják, hogy a hatalom olyan, mint az éhgyomorra ivott gin: a fejedbe száll, megrészegít, elveszted az egyensúlyodat, ártasz magadnak és másoknak, ha nem alázattal és nem gyengéden élsz a hatalmaddal. Az alázattal és a konkrét szeretettel viszont a hatalom – a legnagyobb, legerősebb hatalom – szolgálattá válik, és a jót terjeszti.

Az emberiség jövője nem csak a politikusok, a magas vezetők, a nagyvállalatok kezében van – persze az ő felelősségük hatalmas –, hanem elsősorban azoknak az embereknek a kezében, akik „te”-ként ismerik el a másikat, önmagukat pedig a „mi” részének tekintik.
Szükségünk van egymásra. Ezért kérlek titeket, rólam is emlékezetek meg gyengéden, hogy a rám bízott feladatot a többiek javára, mindenkinek, mindnyájatok, mindnyájunk javára végezzem.

Köszönöm!

A TED2017 találkozón a gazdaság, a tudomány, a kultúra világszintű képviselői tanácskoznak „A jövő te vagy” témáról.

A TED széles körben elérhető platform a megosztásra érdemes gondolatok számára. A rendezvénysorozat eredetileg szűkebb közösségi kezdeményezésként indult 1984-ben, sajátos módon egyetlen konferencia-helyszínen ötvözve a technológia (Technology), a szórakoztatás (Entertainment) és a design (Design) témaköreit. Az elmúlt tíz évben a TED közönsége az online videoszolgáltatásoknak és a közösségi médiának köszönhetően folyamatosan bővült, így mára több mint száz nyelven és több száz millió videomegosztás révén terjeszti a gondolatokat rendkívül széles palettán mozogva: a tudományos, üzleti és szórakoztató témákon keresztül egészen a globális problémák provokatív megvitatásáig.

Fordította: Tőzsér Endre SP

Fotó: News.va

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria