Ferenc pápa törökországi látogatásának utolsó napja

Kitekintő – 2014. november 30., vasárnap | 14:02

November 30-án, advent első vasárnapján Ferenc pápa befejezi törökországi apostoli útját.

Vasárnap reggel Ferenc pápa zárt körű szentmisét mutatott be szálláshelyén, az isztambuli nunciatúrán.

Délelőtt találkozott a törökországi főrabbival, Isak Halevával. Törökországban 25 ezer zsidó él, elsősorban Isztambulban és Izmirben. Haleva rabbi XVI. Benedek pápával is találkozott Isztambulban 2006. november 30-án.

Ezt követően a Szentatya Szent András apostol ünnepén isteni liturgián vett részt a fanari Szent György patriarchális templomban. A szertartás során I. Bartholomaiosz és Ferenc pápa beszédet mondtak, majd ökumenikus áldást osztottak – a pápa latinul, az ortodox pátriárka görögül –, végül pedig közös nyilatkozatot írtak alá. Ezt követően együtt ebédeltek az ökumenikus pátriárkátus székhelyén a két delegáció néhány tagjával.

A délután folyamán a Szentatya utolsó isztambuli programjaként a nunciatúra kertjében köszöntötte a szalézi oratórium közel ötven diákját. Isztambul katolikus székesegyháza a szalézi rend kezelésében áll. A fiatalok, akikkel a pápa találkozott, Törökországból, illetve a Közel-Kelet és Afrika számos országából valók, különböző életkorúak, és képviselik azt a közel száz személyt, akik lelkipásztori ellátását hat szalézi szerzetes végzi.

Ferenc pápa a tervek szerint délután 4 órakor Isztambul nemzetközi repülőteréről visszaindul Rómába, ahová este 7 óra előtt érkezik meg. Ezzel lezárul hatodik nemzetközi útja.

Ahogy arról hírt adtunk, a pápa háromnapos törökországi látogatása során először az ország vezetőivel találkozott Ankarában november 28-án, majd másnap Isztambulban ellátogatott a Hagia Szophia múzeumba, a Kék mecsetbe, szentmisét mutatott be a helyi katolikus közösségnek, majd Bartholomaiosz pátriárkával ökumenikus imát végzett a fanari Szent György patriarchális templomban.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: CNA

Magyar Kurír