Ferenc pápa üdvözölte a békéért játszó focistákat

Kitekintő – 2016. október 13., csütörtök | 10:49

A Szentatya az október 12-i, szerdai általános kihallgatás végén külön köszöntötte a „Mérkőzés a békéért és a szolidaritásért” elnevezésű rendezvény szervezőit és résztvevőit.

A labdarúgómeccsre október 12-én, szerdán este került sor a római Olimpiai Stadionban. Az eseményt a Scholas Occurrentes, a Szeretet és Szabadság Közösség, az Olasz Sportközpont és az UNITALSI olasz betegkísérő egyesület szervezte.

Az „Együtt a békéért” mottóval meghirdetett mérkőzésen korábbi és jelenlegi bajnokok léptek pályára, köztük Diego Armando Maradona, Francesco Totti, Cafu vagy Ronaldinho.


A kezdeményezést Ferenc pápa szándékára indították el, és most rendezték meg második alkalommal. Célja most az volt, hogy konkrét segítséget nyújtson a közép-olaszországi földrengés károsultjainak és előmozdítsa a világban a békét minden nép számára.

Virginia Priano, a program kommunikációs felelőse a Vatikáni Rádiónak adott nyilatkozatában így fogalmazott: „A pápa szerint a labdarúgás és a játékosok egyfajta példát, modellt jelentenek a fiatalok számára világszerte. Ezért kérte fel az ismert labdarúgókat, hogy vegyenek részt a békéért megrendezett jelképes mérkőzésen. A Szentatya szerint ma a világnak szüksége van a békére, és a focisták örömmel vesznek részt ezen a rendezvényen. A sport lehetőséget teremt arra, hogy nagyon különböző embereket egyesítsen. A pápa úgy gondolja, hogy a nevelést nem csak az iskolában kell végezni. A gyerekeknek ma szükségük van a nevelés más formáira és módjaira. A sport a nevelés egy módja. A labdarúgásban a fiatalok mind egyenlőek.”


A meccs előtt olajfát ültettek a béke jeleként. Október 14-én, pénteken a Scholas Occurrentes globális nevelési hálózat képviselői a földrengés sújtotta közép-olaszországi térségbe utaznak az iskolás gyermekekhez, hogy felvidítsák őket a sport és a művészet eszközeivel.

Forrás: Vatikáni Rádió

Fotó: Twitter

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria