Ferenc pápa vasárnap Castel Gandolfóba látogatott

Ferenc pápa – 2014. november 17., hétfő | 13:30

A Szentatya a vasárnapi Úrangyala elimádkozása után magánlátogatást tett a Castel Gandolfo-i pápai villákban, ahol felavatta egy argentin művész, Alejandro Marmo két vasszobrát.


A pápa a villákban működő kis gazdaság közelében található olívaolaj-préselő üzemben ebédelt a Vatikáni Kormányzóság elnökével, illetve a pápai villák igazgatójával és családjával. Az ebéden jelen volt az argentin szobrászművész a családjával és néhány meghívottal együtt – tájékoztat Federico Lombardi szentszéki szóvivő.

Ezután a pápa elsétált a közeli helikopter-leszállópályához, ahol találkozott egy Argentínából érkezett negyvenfős csoporttal – személyes ismerőseivel –, majd megáldotta a két új szobrot. Délután autóval visszatért a Vatikánba.

Útja során megállt a XI. Piusz-klinikán, ahol meglátogatta az ott másfél éve betegen fekvő idős argentin származású bíborost, Jorge Maria Mejiát.

A Vatikánba érve a Szentatya rögtön a Pápai Tudományos Akadémia épületéhez hajtatott, ahol az emberkereskedelem ellen küzdő fiatalok nemzetközi szimpóziuma zajlott. Itt az akadémia kancellárja, Sánchez Sorondo püspök fogadta a pápát, aki néhány szót intézett a mintegy hatvan résztvevőhöz, és egyenként is köszöntötte őket.

Forrás és fotó: Vatikáni Rádió

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria