Figyelmesen járjunk az emberek között – Regionális karitászévzárót tartottak Esztergomban

Hazai – 2018. június 16., szombat | 21:32

Egyéves képzést szervezett tagjainak az Esztergom-Bajóti Karitász Régió. Az esztergom-szentgyörgymezői templomban Erdő Péter bíboros, prímás június 16-án szentmise keretében ada át a tanfolyam sikeres elvégzését jelző emléklapokat.

A képzésen Esztergom-Szentgyörgymező, Esztergom-Kertváros, Tát, Tokod, Sárisáp, Annavölgy, Nyergesújfalu, Lábatlan, Szomor és Epöl egyházközségeiből vett részt 42 munkatárs.

Ferenczy Rudolfné Molnár Éva, a karitászrégió vezetője 1994 őszén kapott az Esztergom-Budapesti Főegyházmegyétől megbízást a bajóti karitászcsoport és a régió csoportjainak szervezésére. Bajóton még ezt megelőzően adott helyet nekik Balás Béla akkori plébános, ma nyugalmazott kaposvári megyéspüspök, ezért is lett a faluról elnevezve a csoport. 1993-ban, amikor Beton atya kaposvári püspökként folytatta szolgálatát, Éva testvérbátyját, Molnár Alajost helyezték Bajótra plébánosnak, így ő is odaköltözött a faluba.

A vidéken újdonság volt nevén nevezni a segítő munkát mint „karitászt”. Éva akkor még az esztergomi kórház pszichiátriáján dolgozott, és Pátkai István pszichiáter főorvossal sokat járták a falvakat, látogatva a gondozottakat. „Ekkor tanultam meg tőle, hogy a faluközösségekben az emberek mindenféle gondjaira figyelni kell, hiszen a testi panaszok, betegségek és sérülések mellett a szociális és spirituális problémák egyaránt fontosak.”

„A krízishelyzetekben, amikor segíteni próbálunk, a testi, kapcsolati tartalékokon túlmenően a lelki erőforrásokat is fel kell használni. Ehhez a jó szándék, a keresztény segítő hozzáállás nagyon fontos, de állandóan csiszolni, bővíteni kell segítő készségünket, tanácsadói alázatunkat és tudásunkat” – hangsúlyozza Ferenczy Éva. Már a kezdet kezdetén az egész régiót átfogó karitásztanfolyamot indítottak el. A felnőtt alapképzés mentálhigiénés kurzussal indult, amelynek Búza Domonkos pszichológus volt az előadója, majd a mentora. 1997-ig évente, majd háromévente szervezték a képzéseket.

Erdő Péter bíboros 2003-as lelkipásztori terve további megerősítést jelentett, így 2007–2008-ban, a Szent Erzsébet-emlékévben nagyobb létszámmal szervezhettek képzést, a bajóti vidéki régió és a budapesti régiók munkatársainak egy időben. Ezután egy hosszú szünet következett, mert időközben a bajóti régióközpont Esztergomba költözött, és 2015 óta hivatalos nevük is Esztergom-Bajóti Karitász Régió.

Az elmúlt évek során újabb segítőkkel bővültek a csoportok, így Éva szükségét érezte az újabb képzésnek, amelyre Écsy Gábor atya engedélyével 2017–2018-ban sor is kerülhetett, az esztergomi Boldog Ceferino Roma Misszió plébánián és a karitászházban.

Az alapítása 25. évfordulóját jövőre ünneplő régióban szinte mind a 180 munkatárs részt vett már képzésen. A tanfolyamok egyik legfőbb célja, hogy a résztvevők felismerjék: nem szolgáltatást, hanem segítő szolgálatot végeznek és az egész embert szolgálják, testestül, lelkestül. „A másik ember nemcsak kenyérre éhezik, hanem jó szóra is; arra, hogy valaki el- és befogadja őt, teljes figyelmével feléje forduljon, hogy időt, szeretetet áldozzunk rá. A személyesség, a másik iránti feltétlen, megelőlegezett bizalom nagyon szükséges a karitászszolgálatban” – vallja Ferenczy Éva.

A Szent Erzsébet Karitász Központ vidéki régiójához 3 esperesi kerület, 33 egyházközség (5 városi és 28 községi plébánia) tartozik. Nagy öröm, hogy idén Piliscséven is karitászcsoport alakult Feldhoffer Antal plébános és Bíró Mátyás vezetésével.

A szombati hálaadó napon Écsy Gábor, a Katolikus Karitász országos igazgatója tartotta meg a képzés záróelőadását, a kurzus értékelése és a beszámolók után hálaadó szentmisével zárult a program. A szertartás főcelebránsa és szónoka Erdő Péter bíboros volt, vele koncelebrált Écsy Gábor is.

Erdő Péter szentbeszédét teljes egészében közöljük.

A Karitász évzáró szentmiséjét tartjuk. Hálát adunk Istennek, hogy lehetőséget adott nekünk mások segítésére. Különösen köszönjük Neki, hogy vannak olyan munkatársak, akik ezt a fontos egyházi szolgálatot szakszerűen és szívvel-lélekkel végzett közös feladatként szervezik meg. A mostani egyéves képzés lezártával örömmel osztjuk ki a diplomát azoknak, akik hűségesen és sikeresen vettek részt rajta.

A most felolvasott evangéliumi szakaszban a hegyi beszéd egy részletét halljuk. Jézus szavai abban a sorozatban hangzanak el, amelyben az egyes mondások szerkezete mintha ellentétet fejezne ki: „Mondatott a régieknek…, én pedig mondom nektek”. Nem kevesen úgy értik ezt, hogy Jézus Isten ószövetségi törvényét változtatja meg, vagy legalábbis tökéletesíti. De voltak a történelem során olyan magyarázók is, akik ezeket a mondatokat így értelmezték: „mondatott a régieknek, tudniillik Istentől ugyan, de Mózes és a próféták által, most pedig én, vagyis én magam mint örökkévaló Isten mondom nektek”. Ha így olvassuk ezeket a sorokat, a Zsidókhoz írt levél bevezető szavai jutnak eszünkbe: „Sokszor és sokféle módon szólt Isten hajdan az atyákhoz a próféták által, ezekben a végső napokban Fiában szólt hozzánk” (Zsid 1,1–2). Tehát az ellentét vagy a szembeállítás alapja nem elsősorban a tartalmi különbség, hanem a közvetítő személye. Korábban szent és igaz, de gyarlóságoktól sem mentes emberi közvetítők által érkezett el Isten Igéje a választott néphez, Krisztus viszont maga a megtestesült második isteni személy, aki a legtisztább közvetlenséggel szól az emberekhez. Ha így olvassuk a hegyi beszéd szavait, akkor rádöbbenünk, hogy nem Isten változtatja meg parancsait az emberek számára, hanem előttünk tisztul egyre jobban a kép, ahogyan ő egyre inkább közel kerül hozzánk.

Jézus most felolvasott szavai az esküről szólnak. Az Ószövetség világában és Jézus kortársai között is szoros volt a kapcsolat az eskü és az isteni név használata között. Márpedig a tízparancsolat kategorikusan tiltotta, hogy Isten nevét feleslegesen vagy könnyelműen használjuk. Éppen ezért sokan megpróbálták az Isten színe előtt kötelezettséget vállaló vagy őt tanúként meghívó esküt más szavakkal kifejezni. Jézus azonban éppen nem a formaságokat hangsúlyozza, hanem a dolog lényegéről beszél. Tiltja az esküdözést, főként pedig megkívánja az igazmondást.

Ennek értelmét azonban a keresztény közösség éppen Krisztus szellemiségéhez híven nem bizonyos formulák eltiltásában látta, hanem az emberi őszinteség és hitelesség hangsúlyozásában. Ezért van az, hogy a folyamatos katolikus hagyomány nem magát az eskü letételét tekintette súlyos bűnnek, hanem az esküszegést és a hamis esküt (vö. Lev 19,12). Ennek elkerülése végett a legjobb, ha tartózkodunk magától az esküdözéstől is. Jézus tehát azért mondja, hogy ne esküdjünk, mert eskü nélkül is igazat kell mondanunk. Az ígérő eskü tekintetében pedig világos, hogy aki nem esküszik, nem lehet esküszegő.

Maga Szent Pál apostol néha Istent hívja tanúnak szavai igazsága mellett. „Tanúm az Isten, akinek lelkemmel szolgálok” – írja a római levélben (Róm 1,9; vö. Gal 1,20). Aquinói Szent Tamásnál azt olvassuk, hogy Szent Pál nem rossz szokásból esküdött, hanem írásban adta elő kijelentését, vagyis megfontoltan és óvatosan fejezte ki magát.

Amit az esküről olvastunk, az érvényes az Ószövetség egész erkölcsi tanítására. Mikor a fiataloknak hittanból a tízparancsolatot oktatjuk, nem szóról szóra a Kivonulás könyvének vagy a Második törvénykönyvnek a szavait idézzük, hanem azt a rövid formát, ahogyan az egyház ezeknek a szövegeknek a lényegét megragadta. Azután pedig magyarázzuk is a parancsokat, mert mögöttük a harmonikus közösségi élet és az Isten akarata szerinti emberi viselkedés legfőbb eszményei állnak. Nem csupán perben tilos hamisan tanúskodni valaki ellen, de általában a hazugság is megmérgezi az emberek közötti kapcsolatokat. Nem csupán megölni tilos a másik embert, de igazságtalanul bántani, veszélynek kitenni vagy akár megsérteni és megalázni is. Jézus tanításában az emberi viselkedés eszményei jelennek meg, amelyek nem egyetlen megfogalmazás puszta szavaihoz kötődnek, hanem ennél igényesebbek, egész viselkedésünk lelkületét és stílusát is alakítani kívánják.

A szegényekkel és a rászorulókkal kapcsolatban is valami hasonlóra tanít minket Krisztus. „Ha elveszik köpenyedet, add oda a köntösödet is” (Lk 6, 29) – mondja. Nem önpusztító idealizmusra akar minket kényszeríteni. Nem azt kívánja tőlünk, hogy a ránk bízottaktól is vonjuk meg a legszükségesebbet azért, hogy olyasmit is megadjunk, esetleg igazságtalanul követelőnek vagy akár rablónak, amit nem is kért az illető. Sokkal inkább a mentalitásunkat, a hozzáállásunkat akarja a feltűnő példákkal nevelni. Ne csak akkor adjunk valakinek, ha rákényszerítenek minket, hanem figyelmesen járjunk az emberek között, vegyük észre azt, akinek igazán szüksége van a segítségünkre. Így olvasva például a szegény Lázárról szóló példabeszédet, világos magyarázatát kapjuk ezeknek a radikális jézusi kijelentéseknek. Hiszen Jézus itt sem egy betűről betűre megtartandó formális előírást akar adni nekünk, hanem a magatartásunk lényegét, a szívünket akarja alakítani. Ez az a jézusi hang, amit mindnyájan meghallottunk, amikor arra vállalkoztunk, hogy részt vegyünk a Karitász munkájában. Kérjük a mai szentmisében Urunknak és Mesterünknek, Krisztusnak a segítségét, hogy örömmel végezzük szolgálatunkat és munkánkat áldás kísérje. Ámen!

* * *

A mise végén Ferenczy Éva mondta el záró gondolatait a képzésről, majd Erdő Péter bíboros és Écsy Gábor országos karitászigazgató átadták a tanfolyamot elvégzetteknek az emléklapokat.

Forrás: Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Fotó: Oxi – Le Papa/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Magyar Kurír
(asz)

Kapcsolódó fotógaléria