Könyvbemutató és találkozó – Fila Béla dogmatikaprofesszorra emlékeztek a Pázmányon

Puskás Attila – aki Fila Bélát követte a dogmatika tanszék élén – házigazdaként köszöntötte a megjelenteket. Személyes tapasztalatait, emlékeit felidézve elmondta, egyszer részt vett egy Fila Béla által megtartott lelkigyakorlaton. Az egyhetes elmélkedés végén azt érezte, hogy sokkal jobban megszerette a saját életét, élettörténetét, mint előtte. Fila Béla ugyanis arról tett tanúságot ez idő alatt, hogy az élet egy megrendítő csoda és nagy titok.

Béla atya igehirdetését prófétai szellem jellemezte. Egy kármelita nővér fogadalomtétele alkalmával például azt mondta a szerzetesnővéreknek, hogy a magyar egyház jövője az ő imáikon múlik. Puskás Attila még egy esetet megemlített: Fila Béla az egyetemi templomban tartott konferenciabeszédet. Május lévén Szűz Mária életéről, a boldogságról és az örömről szólt. „Úgy éreztük, hogy tulajdonképpen az öröm fenomenológiájának kifejtését hallottuk. Béla atya szavaiban mindig koherencia volt a filozófiai és a teológiai látásmód között.”

A kötet keletkezéséről Baranyai Béla szerkesztő beszélt, ezt követően Görföl Tibor teológus mondta el gondolatait a könyvről – és Fila Béla személyéről. A beszédekből is kitűnt, hogy Fila Béla a szó nemes értelmében intellektualista volt. Meggyőződése volt, hogy a megismerés és a megértés az ember elsődleges tevékenysége, és ha felismertünk egy igazságot, abból helyes cselekvés következik. Életében több törés is volt, nem csak egészségével kapcsolatban, de tanári és papi életében is. Intellektualista tartásának is köszönhetően azonban mindig újraépítette magát.

„Beszédeiben is arra törekedett, hogy új távlatokat nyisson hallgatói előtt” – emelte ki Görföl Tibor. Fila Béla szerint a kereszténység a végérvényesség vallása, ami nem lezártságot jelent, éppen ellenkezőleg, Jézusban végre elkezdődött valami.

Fila Béla a jézusi áldozat papja volt, életében ez volt a legfontosabb. Homíliáiban mindig valakihez beszélt, sok életpéldát említett, minden emberi élethelyzetet komolyan vett. A problémákat nem megoldani, hanem feloldani akarta. Tudta, hogy egy-egy élethelyzetet nem biztos, hogy meg tudunk változtatni, ám abban lehet segítséget nyújtani, hogy elviselhető, sőt szerethető legyen. Ugyanakkor nem volt híve a bárgyú és cukormázas kereszténységnek.

Fila Béla a keresztény életet előkészületnek tartotta – hangsúlyozta Görföl Tibor. A hála embere volt, sokszor fejezte be azzal a beszédét, hogy „Istenem, köszönöm az életemet”. Béla atya mindig arra törekedett, hogy a szellem lángját felgyújtsa az emberekben.

Az est végén kerekasztal-beszélgetésen idézték fel Fila Béla alakját. Deák Hedvig domonkos nővér távlatos gondolkodását és szenvedélyes igazságkeresését, Válóczy József teológus empátiáját és érzékenységét emelte ki. Gáspár Csaba László vallásfilozófus Fila Béla közvetlenségét és őszinteségét hangsúlyozta, míg Görföl Tibor teológus szerint Fila Béla tudatában volt annak, hogy minden szónak, gesztusnak jelentősége van. Papp Miklós morálteológus „szellemi apjának” tekintette Fila Bélát, akitől az elbűvöltség jelentőségét tanulhatta meg. Puskás Attila teológus szerint Fila Béla alapvetően filozófus volt, szellemi tágassága is ehhez köthető. A dogmatikáról szólva azonban egyszer megjegyezte: „Nekünk, teológusoknak jobb dolgunk van, mint a filozófusoknak, mert ők csak kívülről nyalogatják a mézesbödönt, míg mi belülről is lakmározhatunk a finom mézből.”

Fotó: Merényi Zita

Baranyai Béla/Magyar Kurír