A kapitány küldetése – Az irgalmas szamaritánus története westernfilmben elmesélve

Kultúra – 2021. május 4., kedd | 11:16

Filmkritikát adunk közre.

Mindannyian szerettük, amikor gyerekkorunkban valaki mesét olvasott nekünk. Olyankor megnyílt egy világ, mely különbözött ugyan a valóságtól, de amikor a főhősök hőstettei és/vagy jószívűsége révén a rossz elnyerte büntetését, a jó pedig méltó jutalmát, azzal minden a pontos helyére került a teremtésben. Mindez észrevétlenül faragott kicsit a szívünkön, és segített, hogy amikor felnőttként a való világban választás elé kerültünk, a jót válasszuk, szolgáljuk.

Felnőve is tovább él bennünk a mesék iránti vágy, és megmarad a mesék jótékony hatása: újságcikkek, riportok által újra és újra rácsodálkozunk emberi történetekre, például arra, hogy egy beteg kisfiúnak egy egész ország szorít a leküzdhetetlen betegsége idején, és napok alatt összejön a szükséges gyógyszer csillagászati ára…

Felemelő, amikor ráeszmélünk, hogy az emberek mindenek ellenére jók, és a jóság mindenek felett áll.

Az ilyen történetmesélés áll a fókuszában A kapitány küldetése című filmnek is, melyet a járvány okán nem a mozikban, hanem a Netflix kínálatában érhetünk el magyar nyelven is.

A főhőst Tom Hanks kelti életre, aki mintha a Toy Story világából lépett volna elő, és Woody seriff bőréből kibújva most a valóságban próbálná ki magát, nem is akárhogy. Jefferson Kyle Kidd kapitány története öt évvel az amerikai polgárháború után játszódik, a westernfilmek hamisítatlan díszletei között, egy olyan korban, amikor nincs stabilitás, minden bizonytalan, és a törvénynek sokan fegyverrel akarnak érvényt szerezni. A film egy olyan főhőst állít elénk, aki megcsömörlött már mindettől, és csendben, nem forradalmi hevülettel, de elszántan képvisel egy másfajta életformát. Nem a fegyverekben bízik, hanem a jó szóban, és felismeri a minden ember szívében ott rejtőző szomjúságot, azt, hogy minden kor embere nyitott egy olyan storyra, amely kiszakít a borús jelenből, és gyöngéden gyógyítja a szívünket. A konföderációs veterán – akiről úgy sejtjük, a polgárháború idején maga is sok kegyetlenség okozója, elszenvedője és szemtanúja lehetett – járja a kietlen, poros vidéket, és más utat választ, mint ami természetes lenne.

Egy-egy településre érve abból él, hogy újságcikkeket olvas fel, és távol történt eseményekről mesél.

Aztán egyszer csak valami megtöri ezt a látszólagos idillt: a főszereplő találkozik egy indián öltözetet viselő, hamvasszőke, kék szemű, tíz év körüli kislánnyal (Helena Zengel), akinek a története percről percre bontakozik ki a szemünk előtt. A kapitány nem beszéli a kislány nyelvét, csak annyit lát, hogy van itt valaki, aki nem számíthat senkire. Habár senki sem várja el tőle, hogy segítsen, ő úgy dönt, hogy elviszi a kislányt a vadnyugaton át egy biztonságot adó helyre, a vélt családjához. Persze számtalan belső és külső viszontagságon át vezet ez az út.

A történet lényegi részének megérzéséhez elég is ennyi, nem mesélem tovább a történetet. A főhősben egy igazi irgalmas szamaritánust ismerhetünk meg, persze a történetmesélés korántsem „csöpögős”. Tom Hanks mesteri játékával, még a bizonytalanságával is arról mesél, miért marad igaz ember valaki, aki egy ártatlan gyermek szenvedésévével találkozik egy olyan korban, amikor azon kesereghetne, hogy semmi nem változik jó irányba.

Miért van az, hogy nem forradalmat csinál, hanem, bár bizonytalansággal a szívében, a jót választja és teszi.

Kidd kapitány szavai rávilágítanak arra, hogy nem a fegyverek adnak biztonságot az életünknek, és hogy a túléléshez mindannyiunknak „új emlékekre van szükségünk”. Úgy gondolom, hogy a film egy evangéliumi történetet mesél el a maga sajátos eszközeivel a ma emberének, egy olyan világban, amelyet bő egy éve a pandémia határoz meg, rengeteg bizonytalansággal szőve át az életünket, jelenünket és jövőnket. A kapitány küldetése hozzásegíthet bennünket ahhoz, hogy minden ma tapasztalt nehézség ellenére együtt higgyünk a jóban, és igazak tudjunk maradni.

Szerző: Kuzmányi István

Fotó: Netfix

Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2021. május 2-i számában, a Mértékadó kulturális mellékletben jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria