Fogadalmi triduum a nagyváradi Szent László-templomban

Külhoni – 2017. február 27., hétfő | 16:49

Február 26. és 28. között fogadalmi triduumot tartanak a nagyvárad-újvárosi plébániatemplomban. A lelkigyakorlatos szentmisék főcelebránsa Bartal Károly Tamás nyugalmazott premontrei apát.


A vasárnap délután bemutatott szentmise bevezetőjében Bartal Károly Tamás nyugalmazott premontrei apát megjegyezte: „félelemmel és remegő lélekkel” jött e történelmi helyre, az ősrégi templomba, Szent László városába, mert kicsinek érzi magát az itt hosszú évszázadokon keresztül történtek kontextusában. A 32 évig tartó török uralom alóli felszabadulás után az 1693-ban újraalakított nagyváradi latin szertartású székeskáptalan fogadalmat tett, hogy hálaadásul és engesztelésül minden évben a farsangi időszak utolsó három napján szentségimádást és szentmisét tartanak a gróf Csáky Imre váradi bíboros, püspök (hivatalban 1702–1732) által építtetett új székesegyházban, a mostani Szent László-templomban. Ennek megfelelően tartják a fogadalmi triduumot idén is február 26. és 28. között a nagyvárad-újvárosi plébániatemplomban: 16 órakor szentségimádást, 17 órakor pedig szentmisét.

Homíliájában az apát hangsúlyozta, hogy Isten szemében mindannyian értékesek vagyunk. Napjainkban azonban krízis van, eltávolodtunk Istentől, önzőek és magukba zárkózottak lettünk. Aki mentőövet nyújthat ebben a kilátástalan helyzetben, az csakis a Jóisten, hiszen ő maga a szeretet. A szeretet az az út, mely nélkül Istenhez nem tudunk eljutni, és amely nélkül semmik vagyunk. Az elhangzottakért Pék Sándor esperes-plébános mondott köszönetet. Böcskei László megyéspüspök bejelentette, hogy a héten Rómában Ferenc pápa áldását kéri a jubileumi Szent László-évre. Az ünnepségen részt vett a Kribus Mónika kántor-karnagy által vezényelt Halmos László kórus is.

Forrás és fotó: Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria