Foglalkoztatási programot indít a Máltai Szeretetszolgálat Bács-Kiskun Megyében

Hazai – 2016. október 13., csütörtök | 9:55

Kétezer hátrányos helyzetű, megváltozott munkaképességű és munkakereső ember számára nyújt segítséget a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a következő öt évben Bács-Kiskun Megyében.

Baján október 6-án tartottak egyeztetést a segélyszervezet helyi és regionális munkatársai az önkormányzat, valamint más karitatív és civil szervezetek képviselőivel. A Máltai Szeretetszolgálat a foglalkoztatási paktum (kistérségi szereplők szerződésben rögzített összefogása a foglalkoztatási lehetőségek bővítése és a munkanélküliség csökkentése érdekében – a szerk.) konzorciumi partnereként indította el programját. 2021-ig tart a két és fél milliárd forintos keretösszegű projekt, mely azt a célt tűzte ki, hogy a segítségért folyamodó hátrányos helyzetű, csökkent munkaképességű vagy inaktív embereket komplex foglalkoztatási programmal, képzések, tréningek segítségével integrálja az aktív munkaerőpiacra. A projekt előkészítéseként megkezdődtek a megyei szintű igényfelmérések, melyek minden érintett településen feltérképezik a keresletet és kínálatot, azaz a helyi vállalkozások munkaerő-igényét, valamint a munkát kereső emberek végzettségét, tapasztalatát.

A Baján tartott egyeztetésen Maros Beáta, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat bajai csoportjának vezetője rámutatott: hátrányos helyzetűnek számítanak az alacsony iskolai végzetséggel rendelkezők, a huszonöt év alatti vagy ötven év fölötti munkavállalók, a harminc év alatti pályakezdők, a gyesről, gyedről vagy ápolási díjról visszatérők, illetve a gyermeküket egyedül nevelő szülők. Inaktívnak tekinthetők a megváltozott munkaképességűek, a romák, akik foglalkozáshelyettesítő támogatásban részesülnek, valamint azok a nem regisztrált álláskeresők, akik nem rendelkeztek korábban munkahellyel, és nem volt rendszeres munkaviszonyból származó jövedelmük.

„Máris nagy érdeklődést tapasztalunk a program iránt. Főként az inaktív ügyfelekkel találkozunk. Őket első lépésként a munkaügyi központba irányítjuk, hogy regisztrált álláskeresővé válva bekapcsolódhassanak a programba. Célunk a megyén belül egyszerre jelentkező munkanélküliség csökkentése, a munkaerőpiaci problémák feltérképezése, a foglalkoztatás növelésének elősegítése” – részletezte a csoportvezető. Hozzátette: fontos az inaktív emberek mentalitásának, motivációjának felmérése, hiszen ha valaki öt-tizenöt éve nem dolgozott, az igen nehezen talál vissza a munka világába. Ezért a szeretetszolgálat munkatársai mentorprogramot dolgoztak ki, amelyben felmérik a leendő munkavállaló személyes helyzetét, problémáit és képességeit, és segítik a felkészülésben. A munkaügyi központokkal együttműködve pedig különféle képzéseket is szerveznek számukra.

„A program újszerűsége, hogy megpróbálja összehozni a keresletet a kínálattal, a munkavállalókon túl a munkaadók igényeire, elvárásaira is tekintettel van” – tájékoztatott Rigóné Kiss Éva, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Dél-alföldi Régiójának ügyvezetője. „Önkénteseink folyamatosan kapcsolatban állnak a hátrányos helyzetű leendő munkavállalókkal, bízunk abban, hogy mentorálás által bent tudjuk tartani őket a programban. Az is nagyon fontos, hogy a helyben foglalkoztatást támogatjuk, szeretnénk, ha ez által a vidék munkaerő-problémái is megoldódnának” – tette hozzá az ügyvezető.

„A megyei önkormányzat még az előkészítő szakaszban végzett egy felmérést a munkaadók körében, amelyből kiderült, hogy sok a hiányszakma: mezőgazdaságban, gépiparban, autógyártásban is keresnek szakembereket, de ugyanígy kevés például a szobafestő-mázoló, varrónő, mesterember. Fontos összehangolni ezeket a hiányokat a képzésekkel. Az általunk megtalált munkavállalók számára komoly kompetenciafejlesztést fogunk biztosítani” – összegezte Rigóné Kiss Éva.

Az önkormányzat részéről Vedelek Norbert alpolgármester, valamint Szabó Hajnalka és Zöld Lászlóné önkormányzati képviselő vett részt az egyeztetésen. Zöld Lászlóné elmondta: nagyon fontosnak tartanak minden olyan kezdeményezést, amely elősegíti a munkaerőpiaci integrációt. Ebben az ügyben folyamatosan együttműködnek a helyi karitatív és civil szervezetekkel.

Forrás és fotó: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria