Fokozott biztonsági intézkedéseket vezettek be a Vatikán környékén

Kitekintő – 2016. július 18., hétfő | 16:23

A nizzai terrortámadást követően az olasz rendőrség eltorlaszolta két páncélozott járművel a római Szent Péter térre vezető sugárutat, és a hatóságok a forgalmasabb római bevásárlóutcák forgalommentes lezárását tervezik – írta a Corriere della Sera olasz napilap július 18-án.

Az Angyalvár és a Szent Péter tér közötti széles sugárutat hétvégén teljesen lezárták a gépkocsiforgalom előtt. A via della Conciliazione nevű sugárút elején mozdítható kordonokat állítottak fel. A Szent Péter tér felé haladó hívők és turisták (ahogyan ez már biztonsági okokból eddig is sokszor megtörtént az utóbbi években) ezek között belépve juthattak előre. Egyenkénti rendőrségi ellenőrzést egyelőre csak egyházi tömegesemények alkalmával tartanak, amikor a biztonsági kapuknál a belépők táskáit, hátizsákjait is átvizsgálják. A Szent Péter térre belépőket azonban – a tér oszlopcsarnokában felállított – fémdetektorokkal is ellenőrzik.

Újdonságnak számít, hogy a rendőrség és a csendőrség páncélozott járművei július 17-én, szombaton a sugárút közepén keresztben leparkolva teljesen eltorlaszolták az utat a járművek elől, nehogy utánozni lehessen a nizzai kamionos támadást. Ferenc pápa július 18-i, vasárnapi beszéde alkalmával egy páncélozott hatósági jármű maradt az úton, miközben egy másik a szintén a Vatikán felé haladó párhuzamos utcában vesztegelt. A hatóságok még nem közölték, hogy hétfőtől újra megnyitják-e az utat az autóforgalom előtt, vagy a sugárút egy ideig gyalogosövezet marad.

A Szent Péter-bazilika és a Vatikán körzetében a december 8-án kezdődött szentév elejétől kiemelt a biztonsági készültség, amely a szentév november 20-i lezárásáig érvényes. „Vagy még utána is” – jelentette ki Franco Gabrieli olasz országos rendőrkapitány az MTI-nek még tavaly decemberben. A szentév legnagyobb tömegeseménye szeptember 4-én lesz, amikor a Szent Péter téren Ferenc pápa szentté avatja Teréz anyát. A szenttéavatási misére politikusokat és zarándokokat várnak az egész világból.

A Corriere della Sera értesülései szerint a fokozott veszélyhelyzetben az olasz belügyminisztérium a római belváros leglátogatottabb utcáinak, közöttük a gyalogosokkal teli bevásárlóutcák, a via del Corso és a via Cola di Rienzo teljes gyalogosövezetté való átalakítását tervezi, autóbombáktól és a gázolásos merényletektől tartva.

Forrás: MTI

Fotó: Corriere della Sera

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria