Folytatódik a 2020-as eucharisztikus kongresszus missziós küldötteinek képzése

Hazai – 2017. május 22., hétfő | 10:43

Az esztergomi Szent Adalbert Központ konferenciatermében közel háromszáz missziós küldött vett részt a május 20-án megrendezett képzésen, amely a 2020-as budapesti nemzetközi eucharisztikus kongresszusra való felkészítést szolgálta.

KÉPGALÉRIA – klikk a képre!

„Figyeljük meg a távolugrókat. Sokkal hosszabb a nekifutás, mint végül maga az ugrás. De minden azon múlik, hogyan futnak neki, hiszen ettől függ az ugrás nagysága” – márciusban többek között ennek a gondolatnak a jegyében kezdődött meg a küldöttek képzése, akik az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye plébániáiról, katolikus iskoláiból, a lelkiségi mozgalmaktól, illetve a különböző referatúrák képviseletében érkeztek Esztergomba. Május 20-án folytatódott felkészítésük. A témák között szerepeltek az eucharisztikus világkongresszus előkészületének főbb kérdései, az Eucharisztikus Élet Mozgalom mélyebb megismerése és a küldöttek előtt álló feladatok ismertetése.

Kovács Gergely okleveles posztulátor köszöntötte a képzés résztvevőit, majd Erdő Péter bíboros tartott előadást, melyben érintette a nemzetközi eucharisztikus kongresszus missziós, kommunikációs, egyházművészeti, egyházzenei, oktatási és társadalmi vonatkozásait, különös tekintettel az első előkészületi évre, mely 2018 pünkösdjéig tart. A gazdag és gondolatébresztő előadás után kiscsoportokban beszélgettek egymással a résztvevők a már formálódó, illetve az újonnan felmerült ötletekről, az előttük álló feladatokról és kihívásokról. Ezután Fábry Kornél vezetésével csendes szentségimádás következett.

A délután folyamán Marik Gergely, az Emmánuel Közösség egyik magyarországi felelőse, Fábry Kornél, a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Általános Titkárságának főtitkára és Polgár Balázs, az ÉrMe Üzleti Hálózat tagja tartottak előadást. A hangsúly a lelki előkészületre került, az imádság erejére, a hiteles, keresztény élet fontosságára. Az Eucharisztia forrás és csúcs, ahogy a kongresszus mottója is hirdeti: „Minden forrásom belőled fakad” (Zsolt 87,7). Ezt a legméltóbb módon, szentmisével ünnepelték a küldöttek.

A képzési nap zárásaként a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Általános Titkárságának tagjai válaszoltak a küldöttek kérdéseire, illetve együtt megbeszélték a felmerült ötleteket a következő előkészületi programmal kapcsolatban, amely június 5-én, a karizmák ünnepén lesz, Máriaremetén.

Forrás: Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus Általános Titkársága

Fotó: Tóth János/Esztergom-Budapesti Főegyházmegye

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria