Folytatódik a Pázmány Szenior Egyetem

Hazai – 2016. augusztus 22., hétfő | 16:25

2016 őszétől folytatódik a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán szervezett Pázmány Szenior Egyetem (PSZE), amelynek keretében művészettörténeti, történelmi és pszichológiai kurzusokon vehetnek részt az érdeklődők.

A kurzusok a kar budapesti képzési helyszínén, a Mikszáth Kálmán téri Sophianum épületében folynak. 

A PSZE hallgatói egyre gyarapodó számban adnak visszajelzéseket a kurzusokkal kapcsolatban, amelyek folytatásra biztatják a szervezőket: 

„Nagy örömet okozott a kurzus, nagyon élvezetes, sok ismeretet adó sorozat volt, lenyűgöző előadói tudással.”

„Nagyon jó ötletnek tartom az idős embereknek szervezett kurzusokat.”

Az őszi programkínálatban többek között látogatható lesz A portré művészete című kurzus, amely bemutatja a mindenkori portré kettősségét: a külső az individuum felismerhető sajátosságait, a belső pedig egyfajta szellemi magatartást vagy társadalmi szerepet tükröz. E kettősség hangsúlyának váltakozását követik nyomon az előadások az ókortól napjainkig.

A lélek rejtelmei című kurzus előadásai a lelki fejlődés fő állomásait mutatják be a csecsemőkortól az időskorig.

A Királyi székvárosok a középkori Magyarországon című kurzus átfogó képet ad a középkori magyar városfejlődésről, amely nagymértékben meghatározza hazánk jelenlegi városszövetét.

A fenti művészettörténeti, pszichológiai és történelmi kurzusok mellett a kínálatban szerepel még irodalomtörténeti, társadalomtudományi és interdiszciplináris kurzus is.

A szervezők várják azokat a nyugdíjas éveikhez közeledő vagy már nyugdíjas érdeklődőket, akik bővülő szabadidejükben gyarapítani szeretnék tudásukat.

A kurzusokról és a beiratkozás részleteiről bővebb információt az egyetem honlapján lehet olvasni, vagy érdeklődni lehet a 06 (1) 235-3033-as telefonszámon (munkanapokon 8 és 16 óra között).


Forrás és fotó: PPKE BTK Dékáni Hivatal

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria