Fővárosunk múltja és jelene – Könyv Budapest elmúlt harminc évéről

Kultúra – 2020. december 29., kedd | 14:27

„Budapest, Budapest te csodás! Te vagy nékünk a szívdobogás” – énekelte egykor Rátonyi Róbert a ma már kevésbé ismert slágert, amely nagyon jól kifejezi a mindenkori lokálpatrióták érzéseit. Hiszen hol van még egy ilyen gyönyörű város?

A közepén, Budát és Pestet elválasztva, méltóságteljesen hömpölyög a Duna. A jobb parton magasodó budai Várhegy és a Gellérthegy a Szabadság- és a Gellért-szoborral igazán impozáns látványt nyújt. A folyó a tervezőknek remek lehetőséget kínált olyan, meseszép hidak megalkotására, mint amilyen a Lánchíd, a Szabadság híd vagy az 1900-as évek elején épült, majd a 1960-as években újjáépített Erzsébet híd, hogy csak a néhányat említsük. Ahogyan a svéd lap- és könyvkiadó, a Bonnier Business Press 1990-ben Budapestre látogató sajtómenedzsere, a Stockholmban élő norvég Vibjørn Madsen mondta: Budapest szebb, mint Párizs. Persze ez nyilván túlzás… Vagy lehet, hogy mégsem? 

Sokan, sokat írtak már a magyar fővárosról. A Budapest című képes folyóirat évtizedek óta közli az érdekességeket a város múltjáról és jelenéről. Buza Péter kétségkívül a főváros történetének leglelkesebb kutatója, talán nem túlzás azt állítani, hogy legjobb helytörténésze. Jó néhány könyv szerzője, aki egészen az utóbbi évekig a Budapest folyóirat főszerkesztője is volt. Most egy rendhagyó kiadvánnyal lepte meg a fővárosért rajongó olvasóközönséget. Budapest 30 címmel egy négyzet alakú kötet készült a város utóbbi harminc évének építészeti és kulturális életéről, állandó változásban lévő, nyüzsgő mindennapjairól. A könyv illusztrációi pedig ezúttal nem fényképek, mint az általában lenni szokott, hanem rajzok, méghozzá teljesen szokatlan módon karikatúrák: Sajdik Ferenc jókedvűen megfogalmazott városképei, amelyen a városlakók is feltűnnek. Már a kötet borítóján is láthatunk egy kis figurát, Jónást, amint a pesti Bálna előtt nyugodtan pecázik a rakparton. Hiszen mit sem ér egy város emberek nélkül. (Mostanság persze kevesebben vannak mindenhol, de talán egyszer a pandémiának is vége lesz.) 

Ha kinyitjuk a könyvet, láthatjuk, hogy a szerkesztők kihasználták a lehetőséget: rajzokat tettek a négy előzékoldalra is. Nevezetes hídjaink közül itt négy íveli át a Dunát. Sajdik egyéni látásmódjával, felülről nézve tekinthetünk le rájuk, mintha csak helikopterről ismerkednénk a várossal. 

Három évtized. Korszaknyi idő a főváros életében. Alig volt hosszabb építésének aranykora, az 1880-as évektől az I. világháború kitöréséig számítható időszak. Akkor, abban a három-három és fél évtizedben diadalát ülte az innovatív építés, a nagyvonalú városfejlesztés. A viszonylagos társadalmi nyugalom, a kiszámítható jövő ágyazott meg a tendenciának. Megszületett az a Budapest, amelynek tereit, objektumait – arcvonásait – büszkén nézzük magunk is, s mutatjuk meg azoknak, akikről feltételezzük, hogy kíváncsiak ránk. Arra, hogy mire vagyunk-voltunk képesek. Harminc esztendő. Van mit egyértelmű sikerként felmutatnia ennek a velünk élő három nemzedéknek. A korszakváltás tanúinak és részeseinek – bő emberöltőnyi idő telt el 1990 óta, hogy (nem mondhatók nyugodtnyugodtnak a társadalmi viszonyok) ismeretlen új helyzetben foghassanak hozzá a főváros épített öröksége átmentésének, a város építésének-fejlesztésének programjához a közakarat döntéshozói, a gazdasági élet szereplői (az erősödő vállalkozói ambíció rajzolta át, olykor durván, a város arcvonásait) – olvashatjuk Buza Péter bevezetőjében.

A következő oldalon az egyik legjelentősebb építész, Schulek Frigyes ül kissé kopottas íróasztalánál Sajdik rajzán. Álmokat sző, hatalmas buborékban sejlenek föl képzeletében a Halászbástya neogótikus tornyai. És már itt is vagyunk a mai építészet nagy dilemmájánál, amely világszerte megosztja az építészeket: elfogadható-e a teljes rekonstrukció a végleg eltűnt, elpusztult épületek esetében? Buza és Sajdik könyvéből megtudhatjuk, hogy a Velencei Karta nem pártolja az újjáépítést, de a nemzetközi gyakorlat olykor a teljes rekonstrukciót is elfogadja. Mindenesetre Schulek és kortársai annak idején úgy hozták létre a mai Budapest két ikonikus épületét, a Mátyás-templomot és a Halászbástyát, hogy az eredeti épületeket a képzeletükkel kiegészítve, különböző mintákat követve alkották újra.  

A könyvben többségében egész oldalas rajzok láthatók, amelyeken nem csak utcák és épületek szerepelnek, hanem emberek is. Feltűnik egy helikopter, amely az Alkotás utcai „vitorlás” házak fölött köröz, a madarak nem éppen legnagyobb örömére. A Sándor-palota előtt Sándor Móric gróf ugratja a lovát, nagy riadalmat keltve az éppen ott tartózkodó kosztümös urak és hölgyek körében. Az ördöglovasról is sok érdekességet tudhatunk meg ebből a gazdagon illusztrált, figyelemre méltó kötetből.

A várszoknya alatt című fejezetben a Clark Ádám térről és a Várkert Bazárról olvashatunk, és láthatunk szép, kedves rajzokat Sajdik már megszokott bájos figuráival. A kötet mesél a Fővám téri metróállomásról, a Budán lévő Tüskecsarnokról és a pesti Széchenyi térről is, Sajdik rajzán pedig megelevenedik maga Ferenc József császár és magyar király, amint a koronázódomb tetejéről a négy világtáj felé suhint a kardjával. 

A kötet tartalmában és illusztráció tekintetében is rendkívül gazdag. Érződik rajta a sok éves könyvtári és levéltári kutatómunka. Buza Péterre mindig is jellemző volt az alaposság, az, hogy minden részletnek utánajárt egy-egy könyvének megjelenése előtt. Sajdiktól tudom, hogy mindössze két rajza volt talonban, amit felhasznált a kötethez. A többit mind a szöveg megírása után készítette. A hitelesség érdekében jó néhány helyszínt újra felkeresett, bejárta a város számos pontját a Lehel téri vásárcsarnoktól az óbudai főtérig. A szépen sikerült nyomtatásnak köszönhetően a kötetben remekül érvényesülnek a pasztellkréta és az érdes felületű minőségi papír szemet gyönyörködtető tulajdonságai. 

(Buza Péter – Sajdik Ferenc, Budapest 30, Holnap Kiadó, 2020. A kötetet Horváth Andrea tervezte és tördelte. )

Fotó: Holnap Kiadó

Mészáros Ákos/Magyar Kurír

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2020. december 20–27-i ünnepi számának Mértékadó mellékletében jelent meg.

Kapcsolódó fotógaléria