Frauhammer Krisztina: Imák és olvasatok – Imakönyvek a 19. és 20. században Magyarországon

Frauhammer Krisztina történeti áttekintéséből kiderül: a 19. században egyértelművé vált, hogy a katolikus egyház nem tudta megőrizni több évszázados kiváltságait és a társadalomban betöltött meghatározó szerepét. A megváltozott helyzetben alapvetően fontos volt, hogy a liberalizmus elvei szerint alakuló magyar társadalomban az egyház elmélyítse, bensőségesebbé formálja hívei lelki életét és megvédje őket az új és gyorsan terjedő, hitellenes eszmék, a vallást, az egyházat támadó irányzatok káros hatásaival szemben. Új és lendületes pasztorációs stratégiára volt szükség, aminek fő eszközévé a könyv és a sajtó vált. Az 1850-es évektől kezdve nagy példányszámú, sok és korábban ismeretlen imakönyv jelent meg.

Külön szól a szerző a 20. század első évtizedeiben tapasztalható egyházi megújulásról, amely a lelkiségi könyvek kiadásában is megmutatkozott. E korszak kiemelkedő lelkiségei közé tartozott a Regnum Marianum, a Jézus Szíve dicsőítését megújító, jezsuiták által irányított Jézus Szíve Szövetség és annak gyermektagozata, a Szívgárda mozgalom, valamint az ugyancsak a jezsuitákhoz köthető Mária Kongregáció. Ezen mozgalmak kiemelten támaszkodtak a sajtóra és a nyomtatott termékekre, így számtalan imakönyv megjelenését is támogatták. Az imakönyvek szerzői közül szinte valamennyien írók, költők voltak, így ezek a kiadványok hamar közkedveltté váltak. Az imaszövegek írói között találjuk többek között Szunyogh Xavér, Schütz Antal, Sík Sándor, Bangha Béla, Tárkányi Béla, Prohászka Ottokár nevét.

Az imakönyv műfaját illetően a kötet szerzője kiemeli, hogy a szövegtípusok összetetten jelenítették meg és közvetítették az egyház elvárásait, erkölcsi nézeteit és a viselkedési normákat. Emellett az imakönyvek populáris jellege, valamint tömeges megjelenése is alkalmassá tette a műfajt arra, hogy a klérus a 19–20. századi polgárosodó társadalomban eszközként használja fel őket nevelési céljainak közvetítésére.

Frauhammer Krisztina külön foglalkozik az 1920-ban Szegeden és Kaplonyban ferences atyák által megalapított Szívgárda gyermekmozgalommal, kiemelve: olyan mozgalmat kívántak létrehozni, amely különleges szociális érzékenységgel fordul a gyermekek felé, felismerve a velük való találkozás, nevelésük pasztorális jelentőségét is. Mindenkit részesíteni akartak a mozgalom legfőbb üzenetéből, a Jézus Szívéből kiáradó szeretet erejéből. Ennek egyik legalapvetőbb eszközévé a sajtót és az olcsó füzet formájában megjelenő olvasmányokat tették, hozzájárulva ezzel a hazai sajtóapostolkodás megteremtéséhez.

A néprajzkutató szerző vizsgálatában arra is kitér, hogy az imakönyvek jellegzetes modellezését adják a Magyarországon a 19. század közepétől megélénkülő, nőkről, női szerepekről, nőiességről zajlott teológiai és egyházi dialógusnak. Egyrészt bizonyítják a nő felértékelődését és magasabb szintre kerülését az egyházi nyilvánosságban. Másrészt az egyéni olvasásra és élethelyzetekre szabott imák és elmélkedések érzékletesen szemléltetik a vallás individualizálódásának folyamatát és az imákon, elmélkedéseken keresztül megvalósuló önvizsgálat, önkontroll hangsúlyossá válását. Egy önálló női spiritualitás kialakulása figyelhető meg ezekben, ami utat talált a korszak társadalmának egyházi és világi tereibe egyaránt. Elsősorban a család és a házasság intézménye épített erre az erősödő női vallásosságra, amelyben olyan eszközt látott, amely révén a keresztény család megőrizhette a gyarapodó polgári társadalomban is hitét, hozzájárulva ezzel az egyház stabilitásához.

A kötet zárótanulmányában a szerző az Oltáriszentség imádatát segítő, főleg a 19. században és a 20. század első felében kiadott imakönyveket, imalapokat és elmélkedésgyűjteményeket tekinti át. Kutatásaihoz olyan forrásokat keresett, amelyeket célzottan az Eucharisztia tiszteletére állítottak össze a szerzők. Az adatokból megállapítható: 1800 után fellendült az Eucharisztia dicsőítéséhez kapcsolódó imakönyvek kiadása mind a kínálatot, mind a példányszámot tekintve. Az 1800 előtti hat kiadványhoz képest, 1800 és 1948 között harminc különféle imakönyvet és tizenhat kisnyomtatványt sikerült listába vennie, majd 1948 után további öt darabot. Többet ezek közül sok utánnyomással, több nyelven és nagy példányszámban is kiadtak. Az Eucharisztia kultuszának különösen hangsúlyos volt a szerepe a két világháború és az 1938-as budapesti eucharisztikus kongresszus idején. Frauhammer Krisztina feltárásai alapján szembeötlő, hogy a hazai tisztelet rengeteget merített az olasz (Liguori Szent Alfonz), a svájci (Walser Iso), valamint a spanyol és a francia spirituális irodalomból, melyek gyakran német közvetítéssel jutottak el Magyarországra. A könyvekből és kiadványokból az is kiviláglik, hogy az Oltáriszentség dicsőítésének a közösségi és egyéni áhítatban is fontos szerepet szántak a szerzők. Közösségi gyakorlatként a szentségimádásokhoz, magánájtatossági formaként pedig a szentséglátogatásokhoz nyújtottak az olvasóknak segítséget. A néprajzkutató szerző szerint a szeptemberi, Budapesten megrendezendő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra készülődve érdemes ezen tanulságok átgondolása és gyümölcsöztetése a mai kor viszonyai között.

A könyvhöz Iancu Laura csángó költő, néprajzkutató írt ajánlást. Szavai szerint: „A kötet a szakrális kommunikáció alapkérdéseit messze meghaladva a társadalom-, a mentalitás- és a lelkiségtörténettel, a folklórral, az alfabetizációval és olvasótörténettel foglalkozó diszciplínák számára is alapmű.”

Frauhammer Krisztina: Imák és olvasatok – Imakönyvek a 19. és 20. században Magyarországon 
MTA-SZTE Vallási Kultúrakutató Csoport, 2019

Fotó: Merényi Zita

Bodnár Dániel/Magyar Kurír