Futással a békéért – Félmaraton Rómában

Kitekintő – 2018. szeptember 23., vasárnap | 20:21

Szeptember 23-án délelőtt néhány órára Róma ismét a világ otthona lett: most rendezték meg a „Via Pacis” félmaratont. Tornya Erika RSCJ küldött személyes hangú beszámolót a félmaratonról.

A Róma Főváros, a Kultúra Pápai Tanácsa és az Olasz Atlétikai Szövetség (FIDAL) által szervezett rendezvényt idén a Nelson Mandela Alapítvány is támogatta, így is megemlékezve Mandela születésének centenáriumáról. A második alkalommal megszervezett sportesemény a békére hívja fel a figyelmet, az erőszakmentességre, a teremtett világ szépségére és integritására.

A futást nem csak az „atléták” számára hirdették meg: egy ötkilométeres, szintidő nélküli távon bárki részt vehetett, aki szívügyének érzi a békét.

A Sacré Coeur nővérek (Szent Szív Társaság) örökfogadalomra készülő nemzetközi csoportja is elhatározta, hogy részt vesz a futáson, ki-ki az edzettségének és alkatának megfelelő távon. Így találtam magam vasárnap reggel 9 óra előtt a Via della Conciliazionén, egy izgatott tömeg közepén.

A nemes ügy és a nővértársak lelkesedése átragadt rám is, így nagy örömmel kocogtam végig Róma belvárosában az ötkilométeres szakaszt. A programot közös szentmise látogatással zártuk, amit a békéért ajánlottuk fel.

Szöveg és fotó: Tornya Erika RSCJ

Magyar Kurír

Kapcsolódó fotógaléria